Van az a klasszikus jelenet a Macskafogóban, amikor Lusta Dick őrmester a vámpírok fogságába kerül, és ugye szívás előtt még egy utolsót fújni szeretne, mire a fővezér kifejti, hogy “Pedro amigo mio, ma is konzervvért iszunk, kár lenne ezért a tehetséges gyerekért” – nos, így vagyok én is Giró-Szász Andrással.

Múlt héten a szokásos esti horror volt műsoron (“belenéztünk Kálmán Olgába”), ahol is a kormányszóvivőt próbálta meginterjúvolni a riporternő. Korábban több műsorban láttam Giró-Szászt, olvastam több elemzését, publikációját, és szakmailag mindig nagyon rendben volt, kifejezetten örültem, hogy egy tőlem ellenkező politikai nézeteket valló profitól is észérveket kapok, amiket ha kell, el is tudtam fogadni. Logikusan felépített, érthető anyagok voltak ezek, mentesek midenféle elvakultságtól, vagy túlzott meggyőzni akarástól – olyan, amilyennek egy politikai elemző írásnak lennie kell.

Ezzel szemben az utóbbi időben nagy csalódás a kormányszóvivői munkája. Mintha lenne az a pénz, amiért ….. Szokatlan, és számomra elfogadhatatlan, hogy egy ilyen tehetséges ember Szíjjártó “papagáj” Péter szintjére süllyedjen, és ne tudjon értelmesen válaszolni, mindenre csak ugyanazt a sablont ismételgesse. Látszott, hogy a végén már komolyan felhúzta magát, és ritkán tudott a műsorvezető szemébe nézni, illetve feltűnt, hogy gyakorlatilag minden mondatát “már elnézést” vagy a “bocsánat, de” szavakkal kezdte. Most akkor vagy kemény kormányszóvivők vagyunk, vagy folyamatosan elnézést kérünk, a szememben a kettő nem fér össze. Mindenesetre én éreztem magam kényelmetlenül a helyében.

Pedro amigo mio, kár volt ezért a tehetséges gyerekért!

Ha azt mondom, Dominic Sena, gondolom, keveseknek ugrik be bármi is. Ha segítek kicsit, hogy Robert Duval, szerintem még mindig nem, de ha leírom azt, hogy Nicolas Cage és Angelina Jolie, szerintem jópár embernek beugrik a Tolvajtempó című film. Ezek ismeretében, ha azt mondom, Unikornis, esetleg Eleanor, közelebb leszünk a megoldáshoz?

1964 – ben járunk, amikor a Ford kitalálta a “pony car” stílust, ami gyakorlatilag egy megfizethető árú, kompaktabb méretű sportos autót jelentett. Válasz volt ez a Chevy Camarora, vagy a Plymouth Barracuda-ra. Ez lett a Ford Mustang, ami nevét a második világháborús repülőről, a P-51 Mustangról kapta a nevét. Sikerszéria lett, jól mutatja, hogy jelenleg is nagy sikereknek örvend az ötödik generáció, amit 2005 óta gyártanak. Az első generáció 64-től 73-ig készült, és mondhatni, klasszikus darabok készültek ekkor. Az első kabriók után elkészültek a Fastback (csapotthátú) változatok, mindenféle motorral, volt itt “kisebb”, 2.8 literes 4 hengeres 101 pacival, de készült V8 289 köbincses (4,7 literes) aggregáttal is. Mindehhez amerikai szinten mérve alacsonyabb súly társult. Hatalmas siker volt, úgy tervezték, első évében 100000 példányt adnak el belőle, amiből aztán több, mint 400000 lett, köszönhetően alacsony árának is (akkoriban 2400 dollár alatt meg lehetett venni ezt a kocsit).

Chip Foose. Aki szereti az amerikai autókat, annak ez a név mond valamit. 2000-ben készült egy autós mozi, a már említett szereplőkkel, és egy kocsival, amire a főhős mindig is vágyott. Egy 67-es Shelby Mustangra. A Shelby a Ford hivatalos tuningcége, a mai napig ők készítik a legdurvább Mustangokat. A 67-es is egy igen jól sikerült darab, a GT500-asba egy 428 köbincses, 335 lovas motor került. Ebből egy példányt vett kezelésbe Chip Foose a film készítőinek kedvéért, és a Unique Performance céggel karöltve (akik azóta sajnos csődbe mentek) elkészítettek az Eleanort.

Itt figyel a polcon, a második helyen az Eldorado mellett. 1:18-as méretben is lélegzetelállító, egy “alap” Mustang manapság 10-13 millió körül kapható itthon, egy ilyen Eleanor most is van az E-Bay-en, 124.900 dollárnál jár most, ez mai árfolyamon 31,5 millió. A hülyének is megéri. (ha esetleg érdekel, itt a link, de ha megveszed, vigyél el egy körre, légysziiii) Egy újabb autó, amit birtokolnom kell, mielőtt végzek földi életemmel

A sorozat folytatódik, még 9 autó várja, hogy bemutassuk.

2011 tele volt nagy vödrökkel, azok meg teli fekáliával, amik aztán szépen sorban rám is borultak. Nem akartam én aláállni egyiknek sem, de aztán mégis, volt pár belőle, amit már én rántottam magamra. Most itt állok 2012 küszöbén, elmegyek mindjárt lezuhanyozni, és azon leszek minden erőmmel, hogy soha többet ne legyek szaros, még akkor sem, ha mások lefognak, és rám akarják kenni az anyagot. Nincs más vágyam a jövő évre. Boldogot minden kedves olvasómnak, már ha van még olyan

Kevesen vádolhatnak meg azzal, hogy stabil 2/3-os szavazó lennék, mégsem ez az, amiért most a Klubrádióról szeretnék írni pár sort. Néhány napja lett 10 éves a rádióadó, én akkor ismerkedtem meg vele, amikor a fővárosba kerültem. 3 olyan műsor volt, ami “rászoktatott” a hallgatására, kár, hogy ezekből ma már csak egy él.

Nem nehéz kitalálni, mi volt az első, ami miatt képes voltam tovább autókázni haza a munkából, csak hogy a rádióban hallgassam. Igen, ez a Büntető mozidélután, Galambbal. Jómagam is készítettem filmes rádióműsort, de az, ahogy ezt a trailerek magyar-hangja csinálta, elsőrangú volt. Fanyar humor, éles kritikai hang, aki azért bőven tudott dicsérni, a stílusa és ízlésvilága nagyon közel áll hozzám, a válogatott zenékről meg még nem is beszéltünk. Hiányzik ma egy ilyen műsor, szinte sehol nem kaphatsz ilyet, egyetlen rádióban sem.

A másik nagy kedvencem az Addig jó, míg Kádár él. Pálinkás Szűcs Róbert feldobott egy témát, a hallgatók betelefonáltak, alapszabály, hogy nincs aktuálpolitika, és lehetőleg a témától se térjen el a beszélgetőpartner. Ma fut egy hasonló műsor, Cukormáz címmel, viszont már csak 1 óra a műsoridő, ezért, ha beesik egy kevésbé érdekes telefonáló, lőttek is a műsornak. Két órában sokkal tartalmasabb volt, kár érte.

A harmadik, ami ma is megy, igaz, állandó ismétlésekkel, az Aczélsodrony. Aczél Endre, az Ő sajátos stílusában, tényszerűen mutat be egy egy évet a 60-as évektől indulva a rendszerváltásig. Belpolitika, külpolitika, művészet, az adott kor zenéivel, és Aczél fantasztikus fordításaival, imádom, ahogy minden angol szám címét elmondja magyarul is, nem is beszélve a zárójel használatáról A sportadások az anekdotákkal meg igazi unikum egy olyan sportbolondnak, mint én.

Persze azóta már más műsorokat is szívesen hallgatok, mondhatni, a kedvenc adóm lett, relatíve fiatal korom ellenére. Remélem, megmarad még jó sokáig, és addig is boldog születésnapot így utólag is, Klubrádió!

Visszaolvasva az utóbbi időkben ide, illetve a filmkockára elkövetett írásaimat, rá kellett jönnöm, hogy egyre rosszabb a helyesírásom. Nem is elsősorban nagy hibákra gondolok, hanem inkább a kimaradt szótagokra, betűkre, idiótán megfogalmazott mondatokra. Jó, sosem tudtam írni, de ez most már nekem is szembetűnő. Ugyanígy vagyok a számokkal. Régebben nagy mennyiségben tudtam megjegyezni telefonszámokat is akár, ma jó, ha 4-5 megy fejből. Furcsa ez, mert néha úgy tűnik, a gondolkodásom sokkal gyorsabb, mint a memóriám, és tudom, hogy tudom, de mégsem. Öregszem, vagy mi.

Mióta budai lettem, a Mazda sokat pihen. Ennek több oka is van.

Először is számoltam. A melóhelyemre oda-vissza uszkve 30 km lenne az út, naponta. Az ugye egy héten 150. A Mazda télen gond nélkül városi araszolással benyeli a 10 litert, vagyis 15 liter üzemanyag csorogna le a torkán. Ez 400 forinttal számolva heti 6000 forint, és akkor még nem parkoltam. Mivel a munkahely fizetős zóna, legközelebb free place a Komjádinál van, az meg még mindig 2 villamosmegálló, és nagyon sansz sincs ott üres helyre. Fizetős parkoló meg a legolcsóbb a környéken 280 forintért van, óránként. Rohadtul sokba lenne.

Másodsorban az idő. Reggel, a szentendrein bearaszolni a Jászaihoz, nos, aki már járt arra tudhatja, nem egy leányálom. Jó esetben is legalább 40 perc, vagy inkább több. Ezzel szemben a BKV : a HÉV megálló 3 percre van a lakástól, 7-8 percenként jár. Leszállok a Margit hídnál, 25 perc utazás után, onnan 2 megálló át a hídon (majd nyáron, ha szép idő lesz, lehet sétálni), onnan még 3 perc séta, és bent vagyok az irodában. Max. 40 perc, a lakásajtótól a munkahelyemig. Este ugyanez, semmivel sem kell többet várni. Több zenét hallgatok, hazafelé olvasok, és ami a legjobb az egészben : mire a lakásba érek, teljesen lepörög az agyamról a munka, és nem viszek haza semmit a benti dolgokból.

Sosem gondoltam volna, hogy én, aki még a klotyóra is autóval járt, egyszer azt fogom mondani, hogy nem is rossz dolog ez a BKV. Az autó meg megmarad hétvégére. (és még csak pénzt sem kaptam Vitézy Dávidkától ezért az írásért)

Valamelyik este vásároltam a Sparban, amikor is a kasszáknál a szomszéd sorban állt egy korombeli srác és 3-4 év körüli kislánya. A hölgyemény mindenáron TicTacot szeretett volna, mire az apja közölte, hogy ok, menjen, vegyen le egyet magának a polcról, és hozza. Persze a cukor kb. másfél méter magasan volt, a kislánynak sansza sem volt elérni. Próbálkozott mellettem nagyon bőszen, ugrált, közben láttam, hogy az apukája levett egy dobozzal a mellette álló állványról, és hogy ne lássa a kicsi, becsúsztatta a többi cucc közé, amit vásárolni akartak. A gyermek kezdett ideges lenni, láttam, hogy itt bizony rövidesen hiszti lesz. Amikor apuka éppen nem figyelt, gyorsan levettem egy dobozzal, és a kislány kezébe adtam. Meg sem lepődött, azonnal szaladt apuhoz, és roppant büszkén mutogatta, hogy neki most bizony sikerült levenni, és amikor a férfi kérdezte, hogy ki segített Neki, a világ leártatlanabb arcával közölte, hogy bizony senki, és Ő volt egyedül. Már mindenki mosolygott a sorokban, és apuka végül is megvette mind a két dobozzal.

Tudom, tudom, borzasztóan rossz apa leszek

Nemrégiben költözködtünk, és hála a jó kis magyar viszonyoknak, ide nem tudtuk hozni a már jól bevált UPC kábeltv és internetcsomagunkat. Az előző lakásban nemrégiben váltottunk digitális tévére, és azt kell hogy mondjam, megérte, annak ellenére, hogy nincs HD készülékünk. Sokkal tisztább volt a kép, a műsorújság nekem nagyon bejött, nem is beszélve a rögzítőről. Imádtam, hogy a discoveryről sorba vette fel nekem a cucc a Wheeler Dealers – eket A netre sem lehetett különösebb panasz, ha el is ment, egy modem újraindítás többnyire orvosolta a problémát. Az ügyfélszolgálat már más tészta, sokszor saját maguknak is ellentmondanak, volt, hogy egy csomagmódosítás miatt egy teljes hétvégén át nem volt televízió, és ugye a UPC a hűséges előfizetőit leszarja, ha esetleg valami kedvezőbb árat akarsz, jöhet a hűségnyilatkozat. Beleestünk mi is ebbe a hibába, és bár nem a mi hibánk, hogy itt nem tudnak szolgáltatni, egy gyenge 40+ ezer forintos számlát azért ki kellett fizetni.

A III. kerületben van Tbirodalom vagy Digi. A T nálam alapból kiesik, a netes feltöltési sebesség egy vicc, a szolgáltatás színvonaláról meg ne is beszéljünk – maradt a Digi. A tesóm előfizetőjük, meg volt velük elégedve, kicsit bizalmatlan voltam, de belevágtunk. Első szimpi dolog : semmi hűségnyilatkozat. Első furcsaság : 1 hónap a bekötési idő, ha csak nem kérek egy 5000 forintos extra gyors szolgáltatást. Kértem, költözés másnapján jöttek, bekötötték. Nincs modem, csak egy UTP kábel jön be a lakásba, beállítás gyors, problémamentes (lekopogom) azóta még sebességesés sem volt – net pozitívum. Digitális tv itt is, viszont nincs műsörrögzítő, a Settopbox is butább, lassabb, néha “akadozik” a konvertálás, de még mindig ezerszer szebb, mint az analóg (az is jön a kábelen, ergo bármennyi analóg tv-t rá tudok kötni pluszba is). Kipróbáljuk most pár hónapig az HBO-t is, eddig pozitívum, tényleg új és jó filmek mennek rajta. Árban a digi olcsóbb, mint a UPC. Hosszú távú teszt végén majd még beszámolok

Egy kedves barátomnak, és a Neki tett szívességnek köszönhetően új gyűjtemény kezd kialakulni a polcomon. Amerika, 50-es, 60-as évek, autók, gondolom, nagy meglepetést nem okozok vele. 1:18-as méretarányú modellek érkeztek külfödiából, és most bemutatnám az első darabot, az egyik legnagyobb kedvencemet.

A Cadillac gyártotta a felső-közép kategória számára az autókat. Az Eldorado 1953-ban jelent meg, és egésze 2002-ig a palettán maradt. Talán az egyik leghíresebb (és szerintem a legszebb) az 59-es. Az Eldorado nevet egy, a cégen belüli pályázat után kapta, aminek győztese, vagyis a modell névadója egy bizonyos Mary-Ann Marini, aki titkárnőként dolgozott a cégnél. A negyedik generációt 59-től kezdve mindösszesen 2 évig gyártották, 13.000 dollár körüli áron piacra dobva. Érdekesség, hogy ennél a modellnél dolgozott együtt először a Caddi Pininfarina – val, akit a látens autóbuziknak azt hiszem, nem kell bemutatni.A főtervezőt Chuck Jordan-nek hívták.

Két és négyajtós változatban is készült, alapból 390 köbinches V8-as motorral (6,4 liter, azt több, mint 4 Mazda motor ), 4 sebességes váltóval. 5.7 méter hosszú, 2 méter széles, közel 2,5 tonna. Egy tank, ami mégis kecses, és arányos. Minden hatalmas benne, igazi országúti autó, a belvárosban ilyennel vicces lehet közlekedni. Az egyik leghíresebb példány persze az Elvis féle pink verzió. A rakétaszerű hátsó lámpák utaltak az űrkorszakra. Ez volt az utolsó Eldorado, amihez még nem lehetett automata váltót rendelni.

Az 1:18-as modell is tekintélyt parancsoló. Addig nem megyek el a földről, amíg nem lesz egy ilyenem. Egy fullra restaurált példányt 180-250 ezer dollár körül árulnak mostanság, szóval, kell még dobálni a maciperselybe, de szerintem megéri.

A képekre kattintva megnézheted nagyobba is!