2014 november 13, csütörtök
ssssss
Útelágazás again

Szóval az van, hogy több, mint 1 éve nem írtam ide, és talán már tényleg senki nem olvassa ezt, tehát nyugodtan el lehet újra kezdenem az ömlengést ide. A helyzet az, hogy van egy tök jó munkám, rendkívül érdekes feladattal, nagyszerű kollégákkal, de egy olyan vezetéssel, ami mindent megtesz azért, hogy ezt a melót ne tudjuk élvezni igazán. Sőt, igazándiból sehogy. Öreg vagyok már ahhoz, hogy ezt jól viseljem – felmondtam. Napokat örlődtem a döntés előtt, rendkívül megviselt, és megvisel még most is. Egyrészt rendkívül sajnálom a munkatársaimat, mert őszintén megvallva, most, hogy 3 kulcsfigura (velem együtt) felállt, nem sok esélyt látok arra, hogy a cég értelmesen működni tudjon a jövőben. Igen, lehet azt mondani, hogy patkányként menekülök a süllyedő hajóról, de az a szörnyű az egészben, hogy ennek a hajónak rohadtul nem kellene süllyednie, sőt, mindenféle komoly megerőltetés nélkül szárnyalni tudna tovább. A másik az, hogy rohadtul nehezen engedem el a mostani oldalakat, a “saját gyermekeim”, eszméletlen mennyiségű munkaóra, szenvedés, tanulás, újrakezdés van benne, ismerem minden kódsorát, minden hiányosságát és persze az erényeit is. 3 éve dolgozom rajta, és most elengedni, amikor igazán el tudna indulni – na az nem egyszerű döntés….

Share Button
lippije
2014. 11. 13.
Egyenes

Polgár és Tiszavasvári között, az 36-os úton van egy szakasz, ami több, mint 5 km hosszú. Ilyenkor, Mindenszentek idején a mi kis családunk is útnak indult, Nyíregyházára. Hazafelé ott ültem az öreg Wartburg hátsó padján, középen, hogy a két első ülés között jól kilássak, és hogy figyelhessem a kilométerórát is, meg azt, hogy az én hősöm, az apám lesz e olyan menő és bátor, hogy “odatapos” az NDK csettegőnek, és elérjük 5 fővel is a 100km/h – ás, számomra akkor iszonyatosan nagy sebességet. Bár tudtam, hogy szabálytalan, de én mégis roppan büszke voltam rá, amikor néha megtette ezt a kis felelőtlenséget.

Most, hogy egyedül utaztam ugyanezen a szakaszon, ügyelve, hogy lehetőleg ne lépjem túl azt a bűvös sebességet, az a szorongató, kellően szar érzés töltött el, hogy mindenképpen szeretném elkerülni a találkozást vele, aki egykor a hősöm volt. Halottak napján távol tartani az élőket : mára ide jutottam.

 

Share Button
lippije
2013. 11. 04.
Newsroom finálé

Amiért a Newsroom az egyik legjobb sorozat, amit az utóbbi időben láttam. A második évad fináléjának nagymonológja mindent visz. Előadja Will McAvoy (Jeff Daniels), a megrögzött republikánus, a választások éjszakáján, miután kiderült, a demokrata Obama nyert. Aki nem teljesen van tisztában a szerepekkel : a republikánusok a jobb, a demokraták inkább a bal-liberális oldalt képviselik odaát. Ez a beszéd mindent visz. Az eredeti angol után a fordítás a magyar szinkronból van. Nagyon, nagyon elgondolkodtató…..

“No, I call myself a Republican ’cause I am one.
I believe in market solutions
and I believe in common sense realities
and the necessity to defend ourselves
against a dangerous world and that’s about it.
Problem is now I have to be homophobic.
I have to count the number of times people go to church.
I have to deny facts and think scientific research is a long con.
I have to think poor people are getting a sweet ride.
And I have to have such a stunning inferiority complex
that I fear education and intellect
in the 21st century.
But most of all, the biggest new requirement,
really the only requirement,
is that I have to hate Democrats.
And I have to hate Chris Christie for not spitting on the president when he got off Air Force One.
The two-party system is crucial to the whole operation.”

“Nem nevezem magam republikánusnak, az vagyok.
Hiszek a piaci megoldásokban,
Hiszek a józan ész realitásaiban
és annak szükségességében, hogy védjük magunkat egy veszélyes világban.
De már homofóbnak is kell lennem.
Számon kell tartanom, ki hányszor megy templomba.
Tagadnom kell tényeket, és azt kell hinnem, hogy a tudományos eredmények csalások.
Azt kell gondolnom, hogy a szegények potyautasok,
és alsóbbrendültségi komplexustól vezérelve félnem kell az oktatástól és az értelemtől.
A 21. században.
Ám az új, és legnagyobb elvárás, sőt egyetlen elvárás az,
hogy gyűlöljem a Demokratákat.
És utáljam Chris Christie – t, mert nem köpte le Obamát, amikor kiszállt az elnöki gépből.
A kétpárti rendszer az ország működésének kulcsa.”

Share Button
lippije
2013. 10. 01.
Vígszínház

Bár nem értek hozzá, de azért beleugatok ebbe is egy kicsit. Jöjjön egy pár gondolat arról, miért lenne mindennél átlátszóbb, ha elvennék a Víget Eszenyitől, és az Operettet Kerótól.

Ugye nemrégiben új igazgatója lett a Nemzetinek. (az Újszínházas balhéról most nem beszélek, az teljesen egyértelmű volt) Alföldi egy nagyszerű rendező, de tény, roppant megosztó tud lenni, és aki nem képes befogadni az újat, azt, hogy lehet a klasszikusokat modern szemmel is nézni, és esetleg az évtizedek-századok alatt kialakult mondanivalónál többet is belelátni egy darabba, az bizony kellemetlenül érezhette magát egy-egy előadásán. Azt nem lehet eltagadni Tőle, hogy egy sikeres Nemzeti Színházat csinált, hiszen hónapokra előre elfogytak a jegyek, időnként úgy kellett vadászni. Emiatt a megosztó működés miatt azonban még úgy ahogy, de meg lehetett magyarázni (és a jobboldali szavazók ezt tökéletesen el is fogadták), hogy miért is váltják le.

Ott van viszont a Vígszínház. Amióta átvette Eszenyi, sikert sikerre halmoznak, nagyszerű darabokat mutatnak be, mindenféle stílusban, játszanak igazi, könnyű vígjátékokat, komolyabb drámákat, zenés darabokat, mindenki megtalálhatja a neki megfelelő műsort. Gyakorlatilag telt házzal mennek állandóan, ide sem egyszerű jegyet szerezni. Mi több előadást is láttunk itt, és én még egyszer sem jöttem ki onnan úgy, hogy az aktuális darab ne tetszett volna. Nagyszerű kiegészítő programokat is szervezett az igazgató, ennek keretében járhattam pl. én is az öltözőkben, technikai helységekben, de még Enci irodájában is. A darabokba igencsak nehéz lenne belekötni, még elvakult jobbos szemmel sem hiszem, hogy lehetne kivetnivalót találni.

Az Operett pár éve, Keró érkezése előtt éppen hanyatló ágban volt : az emberek kevesebbet jártak színházba, és ez főleg a fiatalabb korosztályra volt értendő (bár ez nem csak operettbéli probléma volt, az egész színházi szakma megsínylette). Ez az ember, akit lehet szeretni és utálni is, áthelyezte egy kicsit a hangsúlyt, és több, nagy sikerű musicalt kezdett el színpadra állítani, fiatalosabb hangnemben, modernebb zenékkel – a közönség pedig megzabálta ezt. Elég csak az Elizabeth vagy a Rómeó és Júlia sikereire gondolni, ahol az emberek napokat álltak sorba, csak hogy jegyet szerezhessenek az előadásra. Jöttek sorba ezek a zenés darabok, az Operettből igazi sztárok nőttek ki, akik még nagyobb nézőközönséget hoztak és folyamatos telt házat. Persze a fanyalgók jöhetnek azzal, hogy az operett, mint műfaj háttérbe szorult (ami egyébként nem igaz, mert ugyanúgy megvannak/voltak az operettdarabok is, csak egyszerűen a musicalek sikere teljesen elnyomta ezeket), de könyörgöm, a színház is egy “üzem” : azt kell játszani, amire igény van, amire bejön a néző, mert ugye állami támogatás már nincs, vagy csak jelképes, jegybevétel meg abból nem lesz, ha húúúdenemzeti darabokat játszunk, amikre aztán a kutya sem kíváncsi.

Elmondható tehát, hogy mindkét rendező roppant sikeres a maga területén, és fogást sem egyszerű találni rajtuk. Ezért is meglepő az, hogy komolyan szóba kerülhetett az a lehetőség, miszerint egyikük sem vezetheti jövőre a mostani színházát. A változásra a nagyobb esélyt sajnos a Vígben látom. Eszenyi kihívója Balázs Péter lett, aki egyébként évekig volt a társulat tagja, majd színigazgatói ambíciói miatt vidékre ment, 2007-ben egészen hangos körülmények között lett a Szolnoki Szigligeti igazgatója. Rég óta tudható Róla, pesti színházat szeretne igazgatni, sokan gondolják úgy a jobboldalon, hogy “kijár” Neki egy szék a fővárosban – és most beindult a gépezet, cél a Víg. Balázsról közismert, hogy elkötelezett konzervatív, a Fideszt mindig is támogatta – most meg lehet a jutalma. Amennyiben azonban eltávolítják Eszenyit, és oda kerül, az mindennél nyilvánvalóbb politikai nyomás és döntés lesz – mert szakmailag nem hinném, hogy felkészültebb Encinél, akinek ráadásul már egy jó adag tapasztalata is van ezzel a Színházzal kapcsolatban, a társulattal úgy tűnik, jól kijön, bár most elkövette azt a “hibát”, hogy Alföldit és Bucit is átvette a Nemzetiből, ez pedig már elég lehet a jobboldalnak, hogy kicsinálja. Végtelenül sajnálnám, ha ez megtörténne, a város egyik legjobb színházát veszítenénk el. Nem csak azért, mert jönne egy új igazgató, inkább azért, mert annak “fel kellene forgatni” az egész társulatot, a repertoárt, hogy bemutassa, Ő másképpen csinálja, mint Eszenyi – mert ha nem változtat a jól bevált dolgokon, akkor lehet az a szöveg, hogy minek is cseréltek, ha minden megy tovább. Egy ilyen váltást pedig a Víg nehezen viselne el.

A Operett még egyértelműbb : ha ott váltás lesz, az szintén csak politikai nyomásra történhet meg. Az ellenjelöltek (nem bántva persze egyiket sem), meg sem közelítik Keró szintjét, és kötve hiszem, hogy bárki is jobban, sikeresebben és nyereségesebben tudná ezt most csinálni.

Félek, a Víget el fogjuk “veszíteni”. Ne legyen igazam, de az a nap a magyarországi színjátszás egyik újabb, nagyon sötét napja lesz.

Share Button
lippije
2013. 09. 06.
Belváros

Tegnap este egy film díszbemutatóján jártunk, ami az Urániában volt. Mostanában ritkábban jöttünk be a belvárosba, egyrészt ez a nyár nagyon kaotikusra sikeredett, másrészt ez a meleg sem tesz jót az ember kimozdulási kedvének. Az volt a kérése, hogy ne a Síp utcában álljunk meg, ha lehet. Tudom, hogy sokszor győzködi magát, nem is lakna már szívesen a belső kerületekben, és hogy annyira nem is szörnyű “kint”, Békáson, a szíve mélyén mindig is ott szeretne lakni, a zsidónegyed közepén. Én sosem rajongtam ezért a környékért igazán, az én “hazám”, ha már Budapest, akkor Újlipót. Most azért próbálok hajtani, hogy előbb-utóbb azért csak vissza tudjunk jönni, egy kicsit közelebb a tűzhöz – ha nem is annyira bentre, mint régen.

5 évvel ezelőtt igent mondott, és biztosan nem sejtette, hogy mennyi őrülettel, keserűséggel és fájdalommal teli 5 év lesz az, ami akkor előtte állt. Csak remélni tudom, hogy azért volt ebben az időszakban annyi pozitívum is, hogy valamelyest elfedje ezeket a dolgokat. Én valószínűleg nem bírtam volna ki egyedül mindezt. Szeretem, és talán ez a legfontosabb ezen a napon.

Share Button
lippije
2013. 08. 09.
Árokparton

Mikor és miért lettünk ennyire megosztva? Legfőképpen miért válok időnként én is olyan szinten demagóg hülyévé, és süllyedek le olyan szintre bizonyos vitákban, amit visszaolvasva őszintén sajnálok? Mitől lettünk ennyire agresszívek, és miért van ez a borzalmas szekértábor effektus az emberek között? Miért nevezem én birkamenetnek a vonulókat, ők miért neveznek engem agymosott liberálbolsinak, aki lehetőség szerint még legalább buzeráns is, de minimum nemzetellenes hazaáruló?

Igen, én is hibás vagyok ebben, mint ahogy mindannyian, akik hagyták átpolitizálni a magánéletüket. Őszintén irigylem azokat az ismerőseimet, akik szarnak az egész közepébe, és eszükbe sem jut október 23-án tüntetni menni, inkább sétálnak egy nagyot valahol kint, a jó levegőn. Mondhatnám azt, hogy én tenni akarok azért, hogy később mindenki nyugodtan tölthesse a szabadidejét, és hogy nem értem, miként válhat valaki közönyössé a jelenjével és a jövőjével kapcsolatban : de talán ők látják jól. Változtatni úgysem tudnak rajta, akkor meg minek idegesítenék ezzel (is) magukat – hiszen van éppen elég apróság a mindennapokban.

Én ezt sosem tudnám megtenni, és egyre inkább szétvet a düh attól, amit naponta tapasztalok – ahogy hallgatom az “én oldalamon” állók panaszait, de még inkább az bosszant, hogy az “ellenkező oldalon” állók hallgatását érzékelem. Nincsenek érvek, nincsenek beszélgetések, amikor is értelmesen ütköztetnénk a véleményünket : ha néha össze is kerülnek a “szemben álló felek”, abból a legtöbb esetben személyeskedésbe torkolló, értelmetlen vádaskodás lesz. Őszintén kíváncsi lennék ma egy Fidesz szavazó véleményére, és arra, ahogy megpróbál meggyőzni : miért is jobb most, mint volt mondjuk 2 évvel ezelőtt.

Nagyon hiányzik már egy kiadós fröccsözés pár régi arccal.

Share Button
lippije
2012. 10. 24.
Lemerült Duracell nyuszi

Általában úgy ismernek, hogy nagyon nehéz kihozni a sodromból, engem igazán mérgesnek, idegesnek még kevés ember látott – egyrészt tényleg ilyen vagyok, másrészt igyekszem palástolni, ha nagyon kész vagyok. Mostanában azonban azt veszem észre magamon, hogy egyre ingerültebb, feszültebb vagyok, és nehezebben kezelem a dolgokat, mint régen. Persze erről egyrészt magam is tehetek, másrészt viszont szembesülök egy csomó dologgal, ami feltolja az agyam, vagy még többször inkább elkeserít. Időnként azt is érzem, hogy irigy vagyok, ezt pedig mindig is igyekeztem elkerülni, de egyszerűen szar látni, hogy körülöttem az emberek haladnak előre, én meg (ismétlem, a saját hibámból) csak topogok egy helyben.

Nagyon, de nagyon rám férne néhány nap tényleges semmit tevés, de olyan igazi, egész nap döglős, kicsit mászkálós, nem dolgozós, semmin sem agyalós szabadság. Kár, hogy teljességgel kivitelezhetetlen.

 

Share Button
lippije
2012. 10. 16.
Reboot

Mostanában megint kevesebbet alszom. Sok minden pörög az agyamban, de legalább a filmezés leköt – még megvan a filmkocka lendülete, kicsit féltem tőle, hogy ez is hamar el fog múlni, mint oly sok minden más korábban. Mégis, néha azt érzem, csak azért veszek elő egy szar filmet is, hogy elterelje a gondolataimat. Fáradtnak érzem magam, pedig most pörög minden – a meló is rendben van. Olyan, mintha beálltam volna egy biztonságos, rutin üzemmódba – minden nap teljesítem, amit kell, de valami hiányzik. Magam sem tudom megfogalmazni, és biztosan lesz olyan, aki félre fogja majd ezt jól érteni (egyvalaki biztosan), nem panaszkodni akarok, csak keresem a választ a bepunnyadásra. Nem is emlékszem, mikor csináltam olyan régi típusú őrültséget. Lehet, már nem is kellene ilyeneken agyalnom, hiszen egészen más most a helyzet – ez volt az, amit szerettem volna : egy család, amiben nem vagyok egyedül, egy társ, akihez jó hazajönni, akit jó betakargatni most is, ahogy alszik mögöttem a kanapén, vigyázni rá, és segíteni, hogy a szervezete legyőzze ezeket a fránya kórokat.

Mostanában megint kevesebbet alszom, de egészen más miatt, mint pár évvel ezelőtt. Megnyugtat, hogy reggel hulladék fáradt vagyok – hülyén hangzik, tudom – de ebből tudom, nem estem vissza, csak változtatnom kell, hogy picit lazuljanak azok a hülye tekervények a fejemben.

Írni fogok, olyanokról is, amik lehet bántóan hangzanak, mert szükségem van rá, hogy kimondjak dolgokat – és csak bízni tudok benne, hogy nem kell majd magyarázkodnom senkinek. Uff.

Share Button
lippije
2012. 10. 05.
Az oktatásról

Szerencsés ember vagyok. Amikor általános iskolába jártam, a vége felé már lehetett hittant tanulni annak, aki akart, de nem volt kötelező. Egy olyan embertől kaptam meg az alapokat, aki azt tanította, amit Ő gondolt az irodalomról és a történelemről, és nem azt, amit előírtak neki. Középiskolába olyan iskolába járhattam, ami (sok egyéb) mellett azt tanította, amire szükségem volt, ami elég volt ahhoz, hogy nyugodtan bekerülhessek egyetemre. A középsuli kellően laza volt, mai szóhasználattal élve liberális, viszont olyan szakmai képzést kaptunk, amit kevesen az országban. Az egyetemen állami pénzen elvégezhettem a főszakomat, bár nem volt egyszerű bekerülni, de nem is volt mission impossible. A további diplomákat már önköltségen szereztem, hála a szüleimnek, akik sokat támogattak, és annak, hogy annyira azért nem utálok dolgozni, mint az időnként látszik : 19 éves korom óta van folyamatosan állásom, végig az iskola mellett is dolgoztam. Használható szakmák vannak a kezemben, nagyképűség nélkül állíthatom, nagy valószínűséggel én mindig fogok magamnak normális munkát kapni.

35 leszek tavasszal. Tanár ismerősöktől, és az internetről is hallom-olvasom, hogy mennyire kétségbe vannak esve a diákok. Éveket tettek arra, hogy felkészüljenek az egyetemre, egy bizonyos szakra, és most elveszik tőlük a lehetőséget. Nem is beszélve a szüleikről. Ha nekünk most lenne kettő, de akár egy felvételi előtt álló gyerek, és nem sikerülne neki az államilag támogatott, akkor annak ellenére, hogy azért nem keresünk rosszul, igencsak megviselné a kasszát a tandíj. Két gyerek esetén meg kb. lehetetlen lenne, főképp, ha esetleg lakhatást is kellene fizetni. Megértem ezeket a srácokat, hogy külföldre akarnak menni – és igenis, aki tud, menjen. Nem egyszerű az sem, és pénzbe is kerül, de az, ahogy most viselkedik a kormányzat az oktatással, tűrhetetlen. Értem én, hogy kétkezi munkásokra van szükség, de könyörgöm, akkor teremtsék meg a feltételét annak, hogy vonzó legyen újra kőművesnek meg asztalosnak menni – mert azt ne várják, hogy életcélként az elitgimibe járó gyerekek a minimálbéren tengődést tekintsék.

A másik, amit nem értek. Ezek a gyerekek bőven nagykorúak lesznek mind 2014-re, szavazó állampolgárok. Komolyan gondolja a Fidesz, hogy ez a réteg nem fog ELLENÜK szavazni? Vagy ez a két-három évfolyam, aki addig végez nem érdekes?

Szerencsés ember vagyok – mert nem idén érettségizek. Kitartás azoknak, akiknek ezt dobta a gép!

Share Button
lippije
2012. 01. 31.
Hozzá

Pénteken du. elvonultunk céges összeröffenésre, Fenyőharaszt volt a célpont. Jó társaság, mátrai borok, egy kis póker, szombat reggel előadások, fejtágítás, de semmi vészes, aztán ebéd, kora du. már otthon is voltam.

Egy éjszaka volt csak, de mégis. Kényelmetlenül éreztem magam, nem találtam a helyem, mert hiányzott. Hiányzott az, hogyha oldalra fordulok, ott alszik mellettem, hallgatom a szuszogását, megnyugtat, megmosolyogtat. Hiányzott az, hogy ezredszer is rám szól, hogy miért nem alszom már.

Jó érzés volt hazamenni. Haza Hozzá.

Share Button
lippije
2012. 01. 30.

Blog.wyw.hu - Blog linkek