Volt egy álmom

Posted on Posted in gondolkodom
Ott voltunk mind a négyen, és együtt álmodtunk meg valamit. Közösen írtuk meg az első terveket, amikben rajtunk kívül senki nem hitt egy pillanatig sem. Mi voltunk azok, akik időt, energiát nem kímélve mégiscsak megvalósítottuk. Négyen léptünk be először a kapuján, sírtunk-nevettünk az első évek sikerein (de főleg sikertelenségein). Ott voltunk mindannyian, amikor az első embert kifizettük, aki nálunk-nekünk dolgozott. Együtt találtuk ki, hogy mit is lehetne kezdeni a további ötleteinkkel, az álmainkkal.
 
Túl jól sikerült, Mára ezek az álmok túlnöttek rajtunk. Túlnőttek a barátságunkon. Sosem hittem volna, hogy eljön az a pillanat, amikor már nem tudunk majd egymásban megbízni. Amikor elbeszélünk egymás mellett, mert egy “magasabb cél” jelenik meg. Magasabb, és néhányunk számára kevésbé fontos cél.
 
Nem szeretem a nagy szavakat, de egy kis világ dőlt össze bennem. Egy álom, ami nem csak az én álmom volt, hanem a Tiétek is, a miénk. Nem tudom, hogy valaha is tudok e még majd hinni benne.
 
Most nem megy, azt érzem.

5 thoughts on “Volt egy álmom

  1. Augustin Meaulnes egy éjszaka eltéved, és rábukkan az ismeretlen birtokra. Csodálatos élményeivel, a létező tiszta viszonyok megtalálásának nagy csodájával tér haza. Esztendőkön át hiába keresi újra a titokzatos birtokot. Felnőttkorban az élet újra felkínálja neki a csodát, mikor az álom és a valóság oly közel van egymáshoz, hogy a határvonal nem tapintható, eleven, lélegző, él és lüktet. Ám ez már felnőtt valóság, mesék nélkül. Augustin Meaulnes azonban első gondolatai: “Fáradt vagyok. Feltevések. Kétségbeesés. Kimerültség.”- után sem adja fel a reményt, hogy az egykori csodát a felnőtt világhoz idomítva újra felépítse a maga világát. “Holnap: holnap ebbe a gondolatba kapaszkodom.”

    Alain-Fournier gyönyörű, nosztalgikus regénye egyike az európai nagyromantika utolsó fellobbanásának, mely magasabb, lélekelemző módon tesz kísérletet arra, hogy a világ az álmok után is újrateremthető.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.