Dob

Posted on Posted in gondolkodom
Persze középsikolásként rájön az ember, hogy milyen jó lett volna a szülőkre és a tanárokra hallgatni.
 
Na nem azért, hogy így meg úgy készüljünk, tanuljunk sokat, legyünk a társadalom megbecsült tagjai, mert csak úgy teremtünk értékes produktumokat.
 
Igen, nem hallgattunk rájuk (legalább is én), és nem tanultam zenét. Nagyon későn, 15 évesen vettem a kezembe az első hangszert. Mármint nem szó szerint, mert elég nehéz lett volna. Dobolni kezdtem.
 
Elvarázsolt ez a hangszer, püföltem, játszottam rajta mindent, ami szembejött. Beatles, lakodalmas vagy Metallica, mindegy, csak próbálkozzak. Eljutottam egy szintig, onnan nem ment tovább – nem vagyok tehetséges, csak szorgalmas, és ez nekem nem volt elég. A dob abbamaradt.
 
A hangja még ma is elvarázsol. Imádtam a zenekari beállások során figyelni, állítani, kicsit a pergőre még, a műsorcín már sok, tegyünk még mélyet a lábdobra….
 
A minap ez szólt a fülesben, ahogy sétáltam kajálni. A szám második részében van egy dob. Baromira egyszerű, nem is szól embertelen jól, de mégis. Ez az, amiért még mindig elhomályosodik a tekintetem, ha meglátok egy szép szerelést.
 

6 thoughts on “Dob

  1. Ha valaki tudja hogy a dob cím? fejléc alatt szoló számnak ki az el?adója,és a címe,küldje el ide:hueycobra.twin@gmail.com.Köszönöm.

  2. Kodály Zolibácsi mondta, hogy nem az a fontos, hogy a hangszert tanuló gyerekekb?l zenész legyen, hanem, hogy zeneért?…
    Milyen igaza volt! Nálad is m?ködött.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.