2010 március 29, hétfő
ssssss
FourFourTwo

Ritkán szoktam a jobboldalhoz így-úgy kötődő sajtóterméket dicsérni, most mégis megteszem. Neeem, nem kell pálfoldulásra gondolni, továbbra sem lettem narancsfüggő, viszont van a jobboldal vezérének egy nagy hobbija, ami történetesen nekem is igencsak közel áll a szivemhez.

Az európai foci, a soccer őshazája Anglia. Itt alapítottak 1994-ben egy magazint, ami a FourFourTwo címet kapta (aki nem lenne foci-zseni, ez a klasszikus angol 4 védő 4 középpályás 2 csatár felállást jelenti). Havonta jelenik meg, 150-160 oldal, magazin-szerűen szerkesztettt-tördelt, de kellően szakmai jellegű lap, nagyon jó interjúkkal. Ha arrafelé jártam, igyekeztem mindig beszerezni pár példányt belőle.
Idén végre itthon is megjelent. Hogy kötődik ez a jobboldalhoz? A kiadás jogát a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (és persze egy lapkiadó cég) szerezte meg. Ugye senkinek nem kell bemutatnom az akadémia alapítóját? (történetesen ha ilyeneket alapítana az elkövetkező 4 évben, és úgy működtetné – segítené, mint a felcsúti intézményt, egy megrögzött balos elismerését is begyűjtené, el kell ismerni, Felcsúton – és a Vidinél nagyon szép munkát végeznek) 
Szóval, van már magyar nyelv? FourFourTwo is. Az első számban felkértek jópár szakírót, kommentátort, edzőt, hogy állítsák össze minden idők 50 legjobb magyar futballistáinak listáját. Meglepetésre (bár hiba lett volna kihagyni) még Lakat T. is leadta a szavazatát. A lista élén egyhangúan (és természetesen) Puskás Öcsi végzett. Minden helyezettről képes leírást is leadtak, jó volt olvasni a nagy öregekről. Aktív játékos nem fért be a listába, és még így is jópár nagy név maradt ki. 
Csak hogy szőrszállhasogassak : talán az a cikk nem kellett volna bele, ahol a külföldön játszó magyar játékosokat kérdezték, hogy elmennek e a külképviseletekre szavazni :)
lippije
2010 március 29

egy hozzászólás

  1. ak85 / andris szerint:

    nem gondoltam volna, h az FFT-ben fogok “rolad” legkozelebb hallani.. bar igy utolag belegondolva semmi meglepo nincs benne :D

    jot mosolyogtam amikor a cikk vegen olvastam az url-t.. nem kicsit, nagyon :D D

Neved:
E-mail:
Weboldal:

Blog.wyw.hu - Blog linkek