Kevesen vádolhatnak meg azzal, hogy stabil 2/3-os szavazó lennék, mégsem ez az, amiért most a Klubrádióról szeretnék írni pár sort. Néhány napja lett 10 éves a rádióadó, én akkor ismerkedtem meg vele, amikor a fővárosba kerültem. 3 olyan műsor volt, ami “rászoktatott” a hallgatására, kár, hogy ezekből ma már csak egy él.

Nem nehéz kitalálni, mi volt az első, ami miatt képes voltam tovább autókázni haza a munkából, csak hogy a rádióban hallgassam. Igen, ez a Büntető mozidélután, Galambbal. Jómagam is készítettem filmes rádióműsort, de az, ahogy ezt a trailerek magyar-hangja csinálta, elsőrangú volt. Fanyar humor, éles kritikai hang, aki azért bőven tudott dicsérni, a stílusa és ízlésvilága nagyon közel áll hozzám, a válogatott zenékről meg még nem is beszéltünk. Hiányzik ma egy ilyen műsor, szinte sehol nem kaphatsz ilyet, egyetlen rádióban sem.

A másik nagy kedvencem az Addig jó, míg Kádár él. Pálinkás Szűcs Róbert feldobott egy témát, a hallgatók betelefonáltak, alapszabály, hogy nincs aktuálpolitika, és lehetőleg a témától se térjen el a beszélgetőpartner. Ma fut egy hasonló műsor, Cukormáz címmel, viszont már csak 1 óra a műsoridő, ezért, ha beesik egy kevésbé érdekes telefonáló, lőttek is a műsornak. Két órában sokkal tartalmasabb volt, kár érte.

A harmadik, ami ma is megy, igaz, állandó ismétlésekkel, az Aczélsodrony. Aczél Endre, az Ő sajátos stílusában, tényszerűen mutat be egy egy évet a 60-as évektől indulva a rendszerváltásig. Belpolitika, külpolitika, művészet, az adott kor zenéivel, és Aczél fantasztikus fordításaival, imádom, ahogy minden angol szám címét elmondja magyarul is, nem is beszélve a zárójel használatáról A sportadások az anekdotákkal meg igazi unikum egy olyan sportbolondnak, mint én.

Persze azóta már más műsorokat is szívesen hallgatok, mondhatni, a kedvenc adóm lett, relatíve fiatal korom ellenére. Remélem, megmarad még jó sokáig, és addig is boldog születésnapot így utólag is, Klubrádió!