Reboot

Posted on Posted in gondolkodom

Mostanában megint kevesebbet alszom. Sok minden pörög az agyamban, de legalább a filmezés leköt – még megvan a filmkocka lendülete, kicsit féltem tőle, hogy ez is hamar el fog múlni, mint oly sok minden más korábban. Mégis, néha azt érzem, csak azért veszek elő egy szar filmet is, hogy elterelje a gondolataimat. Fáradtnak érzem magam, pedig most pörög minden – a meló is rendben van. Olyan, mintha beálltam volna egy biztonságos, rutin üzemmódba – minden nap teljesítem, amit kell, de valami hiányzik. Magam sem tudom megfogalmazni, és biztosan lesz olyan, aki félre fogja majd ezt jól érteni (egyvalaki biztosan), nem panaszkodni akarok, csak keresem a választ a bepunnyadásra. Nem is emlékszem, mikor csináltam olyan régi típusú őrültséget. Lehet, már nem is kellene ilyeneken agyalnom, hiszen egészen más most a helyzet – ez volt az, amit szerettem volna : egy család, amiben nem vagyok egyedül, egy társ, akihez jó hazajönni, akit jó betakargatni most is, ahogy alszik mögöttem a kanapén, vigyázni rá, és segíteni, hogy a szervezete legyőzze ezeket a fránya kórokat.

Mostanában megint kevesebbet alszom, de egészen más miatt, mint pár évvel ezelőtt. Megnyugtat, hogy reggel hulladék fáradt vagyok – hülyén hangzik, tudom – de ebből tudom, nem estem vissza, csak változtatnom kell, hogy picit lazuljanak azok a hülye tekervények a fejemben.

Írni fogok, olyanokról is, amik lehet bántóan hangzanak, mert szükségem van rá, hogy kimondjak dolgokat – és csak bízni tudok benne, hogy nem kell majd magyarázkodnom senkinek. Uff.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..