az én böjtöm

az én böjtöm

Posted on Posted in gondolkodom

Hamvazószerdával elindult a katolikusok nagyböjtje. Sosem voltam vallásos, sőt, volt időszak, amikor keményvonalas ateistaként viselkedtem, bár ugye a diplomamunkám ténymegállapítása is az volt, hogy minden bizonnyal létezik egy felsőbbrendű hatalom, de hogy az mi, sosem tudtam megfejteni. Valószínűleg azért, mert azt nem megfejtenem kellene, hanem igazándiból megtapasztalni, de ez nálam még nem következett be. Azért hálás vagyok a szüleimnek, hogy akaratomon kívül nem kényszerítettek semmi olyan, hitéleti dologra, ami befolyásolhatott volna, sőt, igazándiból az én gyerekkoromban még inkább a tiltott kategóriába tartozott a vallás gyakorlása. Bár ha jól emlékszem, az első cserkész csapatok még az általános iskolai utolsó évemben elindultak.

Valahol ma már irigykedve figyelem azokat az embereket, akik hisznek, akik igazán mélyen hisznek. Nekik mindig ott van egy támasz, egy mentsvár, ahová lehet fordulni. Régebben mindig azt mondtam, hogy én nem egy külső hatalomban, hanem magamban akarok hinni, de ez hülyeség, hiszen az életem nagy részében utálom magam, akkor hogyan tudnék hinni is benne? Sokszor mondtam azt is, hogy ez az egész vallás csak egy menekülés, hit egy kitalált dologban, amire mindent rá lehet fogni, a jót, de ugyanúgy a rosszat is, és nem kell magyarázatokat keresni a miértekre, hiszen mindenért a Felsőbbrendű (legyen az Isten, Buddha, vagy bárki más) felelős, Ő méri a jót és a rosszat is. Vitáztam is ezért hithű emberekkel, és sosem tudtam igazán megérteni (talán még ma sem), de úgy gondolom, a legfontosabb mégis az, hogy el tudom fogadni. El tudom fogadni, ha valaki hisz, és ahogy említettem, valahol még csodálom is.

A böjt egy érdekes történet. Önmegtartóztatásról szól, de legalább annyira az elcsendesedésről, a magunkba fordulásról. Ez viszont egy olyan dolog, amire mindenkinek szüksége lenne időnként. Nem azt mondom, hogy fizikailag sanyargatni kelljen a testet (bár azt pl. én heti többször is megteszem az edzőteremben vagy a futópályán), de az, ha egy kicsit elvonulva végiggondolja az ember a tetteit – sokat segíthet tisztán látni. Jól esne egy időre hátra dőlni, végig venni az utóbbi idők történéseit, és igen, jó lenne gyónni is, ha lenne kinek – mert valljuk be, egy szinte olvasó nélküli blognak leírni a gondolatokat nem annyira hatásos, bár kétségtelenül hasznos dolog. Jó, persze mondhatnánk, ilyet sokszor csinál az ember, néha kicsit többször is, mint kellene, és olyankor “túlgondolja” a dolgokat, de ha lenne erre egy fix idő, néhány szabad óra, amikor csak ezzel foglalkozol, az biztosan hasznos lehet.

Éjszakánként van időm miniböjtökre. Meg is teszem, elég gyakran, de most érzem, hogy szükségem lenne egy nagyobb horderejű gondolkodásra. Rengeteget vétkeztem az utóbbi időkben, meg is bántottam embereket, akiket soha nem akartam volna, de leginkább magammal szemben vétkezek. Az önzés persze nem igazán elfogadott dolog a vallásokban, de most azt hiszem, erre lenne leginkább szükségem. Több olyan dolgot csinálni, ami nekem jó, és nem csak azért tenni, hogy másoknak jó legyen. Jó, ez megint nagyképűnek, vagy inkább “mártír vagyok, üssetek” típusú kijelentésnek tűnhet, de tényleg ebből áll manapság az életem: próbálok másoknak kellemes pillanatokat szerezni, hogy az abból visszacsepegő hangulatokból táplálkozzak. Magam választottam ezt az utat, senki sem kényszerített rá. Ha hinnék, talán most mondhatnám azt, hogy ezt az utat is a Felsőbbrendű szabta ki rám, és biztosan megkapom érte majd a jutalmam – és talán jobb is lenne ebben a tudatban élni.

Mert ott mindig van remény. Talán ez lenne a kulcs?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.