fussatok, bolondok!

azért futok, mert….

Posted on Posted in futás, gondolkodom

Jókat szoktam mosolyogni a kényszeres futókon a különböző facebook csoportokban. Ott bizony mindenki csont nélkül fut napi 10-20-30 kilométert, természetesen tökéletes állapotban, nulla fáradtsággal és űridővel tolja. Készül a fotó az óráról, szuper mosolygós selfie, és a kötelező siránkozás, hogy jajaj, ma csak egy félmaratont sikerült lefutni, de hát rossz az idő, majd holnap többet …. Ja, és persze a “fussatok, mert futni jó, és öröm és boldogság” szlogenek elmaradhatatlanok. Én nem ezért futok.

Nem azért futok, mert örömet okoz. Nem, egyáltalán nem okoz örömet. Fájdalmat, kínlódást annál többet. Nem, én nem tudok átszellemülni, és kiüríteni az agyam közben. Nekem ott, akkor is a hülyeségeimen kattog a fejem, és valószínűleg ez a legnagyobb ellenségem is. Nem a lábam, a fejem.

Nem azért futok, mert maratonista akarok lenni. Valószínűleg sosem leszek alkalmas rá. A félmaraton is elérhetetlennek tűnik most, de nem görcsölöm össze magam miatta. Ha úgy alakul, abbahagyom gond nélkül.

Nem azért futok, hogy elismerjenek. Bár kapok időnként visszajelzéseket, hogy motiválok embereket azzal, amit csinálok, és ez persze jól esik, meg valahol cél is, de nem az igazi indok. Sőt, nem is indok, csak velejáró dolog. Boldoggá tesz, ha megmozdulnak emberek, ha elhiszik, hogy meg tudnak tenni dolgokat, és éppen ezért érzem azt is időnként, hogy átverem őket.

Nem azért futok, hogy magamnak bizonyítsak. Nem értékelem ezt a teljesítményt, sőt, időnként elkeserít. Legfőképpen azért, mert ilyen későn kezdtem bele.

Sok szarságot megcsináltam a testemmel, és az utóbbi években visszakaptam, kamatostul. Szeretnék visszacsinálni dolgokat, vagy legalább megállítani. Félelemből futok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..