End of journey

end of journey

Posted on Posted in gondolkodom

Őszintén megvallva, magam sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sikereket érek el a coaching témában, sőt, úgy tűnik, szörnyeket teremtettem. Tényleg mazo vagyok, és igazándiból magyarázatom sincs rá, miért csinálom azt, amit. Újra úgy viselkedem, mint egy idióta kamasz, és megint nem sikerül kicsit sem önzőnek lennem.

Azt mondják, az igazi szeretet az, amikor minden esetben a másiknak akarsz jót, még úgy is, ha azzal magadnak okozol fájdalmat. Nem sokszor éreztem még ezt így, de most úgy gondolom, ez már tényleg hülyeség. Van az a pont, amikor el kell engedni dolgokat, még akkor is, ha egyetlen porcikád sem kívánja azt. Az ész simán kiadja a parancsot, érted is, hogy mit és miért, aztán mégse.

Pótcselekvések. Újra a “szokásos” menekülő úton vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.