Ott voltunk mind a négyen, és együtt álmodtunk meg valamit. Közösen írtuk meg az első terveket, amikben rajtunk kívül senki nem hitt egy pillanatig sem. Mi voltunk azok, akik időt, energiát nem kímélve mégiscsak megvalósítottuk. Négyen léptünk be először a kapuján, sírtunk-nevettünk az első évek sikerein (de főleg sikertelenségein). Ott voltunk mindannyian, amikor az első embert kifizettük, aki nálunk-nekünk dolgozott. Együtt találtuk ki, hogy mit is lehetne kezdeni a további ötleteinkkel, az álmainkkal.
Túl jól sikerült, Mára ezek az álmok túlnöttek rajtunk. Túlnőttek a barátságunkon. Sosem hittem volna, hogy eljön az a pillanat, amikor már nem tudunk majd egymásban megbízni. Amikor elbeszélünk egymás mellett, mert egy "magasabb cél" jelenik meg. Magasabb, és néhányunk számára kevésbé fontos cél.
Nem szeretem a nagy szavakat, de egy kis világ dőlt össze bennem. Egy álom, ami nem csak az én álmom volt, hanem a Tiétek is, a miénk. Nem tudom, hogy valaha is tudok e még majd hinni benne.
Most nem megy, azt érzem.
Neved:
E-mail:
Az e-mail cím megadása kötelető, nem jelenik meg sehol!
Weboldal:
Emlékezz rám :
Köszönöm, ha hozzászólsz. Nem moderálok senkit és semmit, csak a nagyon trágár beszólásokat. Új funkció épült be, a commentedet a beírásától számított egy órán belül módosíthatod.
Beszólok