Az ember fia korán ébred, útnak engedi a párját, és úgy dönt, már nem alszik vissza, inkább összekészül, mire kezdődik a bejelentett hídfoglalás, hátha ki kell menni segíteni a kollégáknak. TV bekapcs, a HörrTV persze megint megkezdi a szokásos közvetítését. Miután másodszor hallatszott el az "izraeli gyártmányú vízágyú és az izraeli gyártmányú gránátvető" (amit egyébként nem ott gyártottak, de mindegy), ismét meg lett a véleményem erről a médiatörténeti mocsokról. Ennyire elfogultan, fos módon, burkoltan zsidózó és rendőrök ellen hangoló hangon működő közvetítést már régen láttam, erős bennem a kéztetés, hogy ezért panaszt tegyek az ORTT-nél.
Megunva 15 perc alatt ezt a szart, rácsörögtem az ügyeletes tudósítóra, és kikocogtam hozzá megnézni a helyzetet. (van ám előnye, ha az ember az Astoria közeléban lakik :D) Nos, akkor nézzük a "tüntetést" egy balliberális komcsi zsidóbarát bérenc szemével : kb. 200 ember úgy gondolta, majd ők jól polgári engedetlenkednek. Kár, hogy amit csináltak, az szabálysértés. A rendőrség, ahogy jelezte, megjelent, és KORREKT módon lerendelt mindenkit a hídról. A hangadókat elvitték, majd megkezdődött a szokásos fogócska. Közben beszélgettem pár "tüntetővel" - maximum egy "gyurcsánytakaroggy"-ig terjedő kommunikációig jutottam a legtöbbel. A kedvencem az a 4 kölyök volt, akik közül 2-2 volt talán annyi idős, mint én. Kérdeztem, hogy ugyan nem kéne iskolában rohadni 9 magasságában már? Mire a válasz egy nyomdafestéket nem tűrő Fletóanyázás volt. Köszi szépen, nemzetünk jövője!
Érdekes volt ám megfigyelni azokat a szintén "kommunistabérenc ballibes köcsögöket", akik igencsak komolyan anyázták a "tüntetőket", amiért nem tudtak időben munkába, iskolába, ide-oda eljutni. Namármost, vagy qrva sok ilyen ember él Pesten, vagy egyszerűen csak már az embereknek is rohadtul elegük van abból, hogy 100 seggfej miatt nem tudják élni az életüket, a mindennapjaikat, hogy nemzeti ünnepeink alatt el kell menniük a fővárosból, mert félnek és féltik a vagyontárgyaikat. Szerintetek melyik lehet a válasz a kérdésemre?
Figyelem, vulgáris, szókimondó szövegek következnek, csakis saját felelősségre, illetve felnőtt mellett olvasd, főleg ha turbómagyar vagy! Srácok, én ezennel gyüjtést szervezek! Szedjünk össze annyi pénzt, amiből fel tudunk bérelni 15-20 profi kurvát, akik naponta legalább ötször leszopják az ilyen Gonda féléket, akkor hátha nem marad energiájuk hidakat foglalni. Esküszöm, megérné. Valamint, népszavazási kérdést is benyújtanék, ami így szól : "egyet ért e azzal, hogy mindazok, akiket hídfoglalás, városi randalírozás, folyamatos tüntetés közben előállítanak, hozzák nyilvánosságra a vagyonnyilatkozatukat és az adóbevallásukat" - én ugyanis kiváncsi lennék, mi a faszból élnek azok az emberek, akik ráérnek napokat-heteket-hónapokat ilyenekkel foglalkozni.
Ja, és hogy miért lett galambok a post címe? A Blahán állva, millió szirénázó rendőrautó és gyurcsánytakaroggyózó csürhe mellett a galambok teljes nyugalommal sétáltak, tették a mindennapi dolgaikat. Mondhatni, szartak a világra, a tüntetőkre, mindenkire (nem csak jelképesen). Én csak azt sajnálom, hogy még mindig nem tudom ezt megtenni....

Olybá tűnik, nem csak nekem szúrt szemet ez a médiatörténeti csoda : donricardo is megemlékezett róla.
Neved:
E-mail:
Az e-mail cím megadása kötelető, nem jelenik meg sehol!
Weboldal:
Emlékezz rám :
Köszönöm, ha hozzászólsz. Nem moderálok senkit és semmit, csak a nagyon trágár beszólásokat. Új funkció épült be, a commentedet a beírásától számított egy órán belül módosíthatod.

Beszólok