2010. szeptember 9, csütörtök
Ádám sumér-héber eredetű; jelentése: atyám. Péter héber-görög-latin eredetű; jelentése: kőszikla.
fontosabb események :
1319-ben halt meg Csák Máté| 1928-ban száll fel Asbóth Oszkár helikoptere| 1931-ben született Latinovits Zoltán színész| 1976-ban halt meg Mao Ce-tung

Választás előtt
Jó, akkor egy kis kiegészítés az egész politikus dologhoz.

Aki ismer, tudja, nem is olyan régen még közel voltam a tűzhöz, nagyon is közel. Volt egy gárda, aki jól tudott együtt dolgozni, voltak nagyon jó elképzelések, hittünk abban, hogy átverhetjük az ötleteket, és ha lassan is, de megváltoztathatunk olyan dolgokat, amiktől a hideg kirázott az aktuálpolitikában.

Aztán választanunk kellett. Az "öregek" nem nézték jó szemmel, hogy egy kis csapat egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és ezek a kis tejfelesszájúak még dolgozni is akarnak, mitöbb, változtatni. Nagyon sokan feladtuk, és eljöttünk. Nekem sem volt gyomrom hozzá, hogy maradjak, pedig tényleg rengeteg energiát fektettem bele. Aki maradt, az meg .... 

Szóval, ezért is vagyok ennyire kiábrándulva a politikából. Ezért sem foglalkozom már annyit vele, mint régen. Csalódtam, bár szivesen kipróbálnám magam, mint komoly ellenzéki. Tegnap azt mondtam, 1 esetben változhat meg a mai elkeseredésem, de ez mégsem igaz teljesen. Van még egy második eset is. Kitalálni úgyse tudja senki, marlen nem játszik :)

Ja igen, és még valami : továbbra sem tudom, hogy kire fogok szavazni vasárnap. 


lippije
2010.ápr.09, 15:22
5 hozzászólás
Beszólok
Fotóz?
Technikai elmaradást pótolok. Ugye egy ideje ismételten fotózgatok, csak nem tudtam megmaradni dslr gép nélkül. Pontosan már nem is tudom, milyen megfontolásból, de Sony mellett döntöttem, én a korábbi Nikonos. Akkoriban normális árban az A300 volt kitobival, szóval ez lett az váz.


Kezdő szintnek bőven megfelel, talán csak a tükörfelcsapódás hangja nagy, ami zárt térben, mondjuk egy esküvőn akár zavaró is lehet, de hozzá lehet szokni.

Kb. 1 évig elvoltam a kitobival + egy Sony 55-200-assal, tanultam a gépet, a beállításokat, aztán tavaly télen beindult a verkli, és nincs megállás :)

Először is egy utazózoom - ot vettem, lévén nem mindig van kedve az embernek az egész táskát cipelni, objektívet cserélni, etc, etc. A választás egy Sigma 18-200 f3.5-6.3 DC - ra esett.


Sokan panaszkodnak ezekre az obikra, valóban, tud fókuszt téveszteni, de korántsem komoly ez a probléma. Felül kicsit lágyul, de ezzel úgysem az óriásplakátokra fog az ember fotózni, napi események és utazások megörökítésére pedig tökéletesen alkalmas.

Mint "normális" Sony-Minolta tulajdonos, nem kerülhettem ki a klasszikust, az ebben a körben istenített Beercant - született Minolta AF 70-210 F4 - et. 1985-ben bemutatott objektív, ennek megfelelően vas és üveg - bazi nehéz, nagy, de félelmetesen szép képeket lehet vele készíteni. A mai napig etalon, főleg a saját árkategóriájában.


Vázra rakva tényleg nehéz, rendesen elfárad vele az ember keze, de vétek lenne kihagyni!

A kitobi egy ideig jó volt belső fotózásra, de "természetesen" nem elégszik meg vele az ember egy idő után. Meg is érkezett egy fényerős helyettes, egy Tamron 17-50mm/F2,8 Di-II XR LD személyében.


Fényerő - fényerő. Nincs mese, ez az objektív zárt térben is rendben van. Talán lehetne kicsit tágabb, egy 70-es vég még jobb lenne, de nem panaszkodhatom. Meglepő ugrás egy kitobi után (persze ezt az ára is mutatja:D)

Tárgyat meg portrét sem árt néha fotózni. Lehetne a kis tamronnal is, de ha már olcsóé' és lehet venni korrekt obit erre a célra, akkor miért is ne? Minolta 50mm/F1,7 - kicsi, fém, F2-től ritka éles, és mindezt szinte fillérekért. Nem lehetett kihagyni.


Ha meg már bent fotózunk, akkor ugye a beépített vaku csak játékiból használható. Kell egy rendszervaku.


Sony HVL-F42am. Már nem egy buta automata, nem is atomprofi, viszont 42-es kulcsszám, atomvillanás, nekem bőven elég. Forgatható-dönthető, wireless mód, 105 - ig automata zoom, 6 fokozatú erősség, kb. ennyi.

Ha meg már tárgyat-portrét fotózunk, akkor legyen egy kis segéd-világítás is:) Mefi is értekezett már róla, nekem is bejött.


Villanj körte, párban. Ezt még sokat kell tanulnom, de amatőr szinten egész jókat lehet vele lőni. Gyakorolni kellene, csak hát ugye idő, idő, idő ..... :)

Szóval, itt tartunk most. Végre itt a jóidő, mehetünk ki a szabadba, bújom addig is a fórumokat, cikkeket, szívom magamba a tudást. Technika már van, kár, hogy tehetséget nem árulnak a vaterán :)


lippije
2010.márc.30, 10:52
1 hozzászólás
Beszólok
Autóbuzi
Látens autóbuzi vagyok, nem kérdés. Nincsen agyontuningolt gépem, nem is taposom ki a belét, de azért a sportautó és tuningmagazinok lelkes vásárlója vagyok. A totalcaron is megfordulok napjában többször is. Szerintem ez normális férfi-működés.

Csikós Zsolt egy újságíró, a totalcaron gyakran előfordul, egyedi hangvételű és nagyon élvezetes írásokkal. Gyakorló veteránbolond, több régi autója is van, és már-már betegesen vonzódik az öreg Mercikhez. Pár napja talált egy 48 éves kocsit, Svédországban, és elindult a fantázia ...

Nem vitás, ez az ember az autós társadalom szemében egy local hero. Az autó története itt követhető végig : Csikós menni Svédorszába Pontonért. Kicsit hosszú, de megéri. 

Egyszer szeretnék én is így elindulni. Igaz, nekem kicsit messzebb kellene menni egy szép kis muscle-car - ért.


lippije
2010.márc.10, 15:38
1 hozzászólás
Beszólok
Szociobékávé
... és akkor most 2 nap szocilógiai felmérést végzek a városban. A megfigyelés fő tevékenységi köre a nagyvárosban felnőtt emberek közlekedési szokásainak elemzése lesz. Igyekszem minél több adatot gyűjteni a tömegközlekedésről, elsősorban a BKV területén. Felkészültem mindenféle helyzetekre, lesz nálam többféle adatrögzítő eszköz, kép, hang sem akadály. 

Az elkészült anyagot itt, a blogon fogom majd kielemezni. A helyzet előreláthatóan tragikus lesz.

Igen. A tájékoztatásért, a kutatásért mindent megteszek. Kockáztatom az életem és a biztonságom.

2 napig szerelőnél van az autóm.



lippije
2010.márc.09, 17:16
Még csönd
Beszólok
Tej meg kenyér
Ez volt a "jelszavunk" pótanyámmal Debrecenben. Merthogy nekem ott még ilyenem is volt.

Mivel nekem volt kocsim, ha mentem bevásárolni, rácsörögtem, kell e nekik valami, vagy akar e jönni, és akkor a hazaszállítás lényegesen könnyebb. Mentünk, de megbeszéltük, hogy most gyors vásárlás lesz, mert végül is csak tej meg kenyér kell otthonra.

Amikor egy jó óra múlva azon agyaltunk, hogy ki kéne menni még egy bevásárlókocsiért, már meg is maradt a mi kis bevásárló-szlogenünk.

Tej meg kenyér. Semmi más.


lippije
2010.márc.08, 16:57
2 hozzászólás
Beszólok
Dob
Persze középsikolásként rájön az ember, hogy milyen jó lett volna a szülőkre és a tanárokra hallgatni.
 
Na nem azért, hogy így meg úgy készüljünk, tanuljunk sokat, legyünk a társadalom megbecsült tagjai, mert csak úgy teremtünk értékes produktumokat.
 
Igen, nem hallgattunk rájuk (legalább is én), és nem tanultam zenét. Nagyon későn, 15 évesen vettem a kezembe az első hangszert. Mármint nem szó szerint, mert elég nehéz lett volna. Dobolni kezdtem.
 
Elvarázsolt ez a hangszer, püföltem, játszottam rajta mindent, ami szembejött. Beatles, lakodalmas vagy Metallica, mindegy, csak próbálkozzak. Eljutottam egy szintig, onnan nem ment tovább - nem vagyok tehetséges, csak szorgalmas, és ez nekem nem volt elég. A dob abbamaradt.
 
A hangja még ma is elvarázsol. Imádtam a zenekari beállások során figyelni, állítani, kicsit a pergőre még, a műsorcín már sok, tegyünk még mélyet a lábdobra....
 
A minap ez szólt a fülesben, ahogy sétáltam kajálni. A szám második részében van egy dob. Baromira egyszerű, nem is szól embertelen jól, de mégis. Ez az, amiért még mindig elhomályosodik a tekintetem, ha meglátok egy szép szerelést.
 

lippije
2010.jan.24, 18:14
6 hozzászólás
Beszólok
Kálloy Molnár Péter: Úton


Ugye valami furcsa indulásból én musical rajongó (is) vagyok. Kálloy-t éppen ezért nem csak a Beugróból vagy a S.Ö.R - ből ismerem. Volt már egy szólóalbuma (merthogy zenét is szerez, verseket is ír), a Nő után, ami csak egy szűk körben lett ismert (talán azért, mert túl igényes lett?).

Nemrégiben jelent meg az új lemeze, a Pesti Álom. A zenei alapokat és a szövegeket Kálloy írta, a hangszerelést Hrutka Robi csinálta, és kis hazánk talán legjobb session zenészei segítségével rögzítették az új dalokat.

Kicsit Pierrot - os lett. A hangzás sok esetben hozza azt a melankólikus dallamokat, amiket a Babaházak vonulaton hallhattunk. A szövegek is inkább a komolyabb, néha befordulósabb hangulatot hozzák. Nem könnyű lemez, talán még arra sem ajánlanám, hogy könnyed kikapcsolódásként este tegyük be háttérzenének. Itt minden szónak jelentése van - és igazi csemegéket lehet találni a sorok között. Van persze vidám-poénos-pörgős-rockos nóta is, de tényleg nem ez a jellemző.

Ez a szám a kedvencem az albumról. A szövege szerint egy autózós dal, és tényleg az. Már-már magyar Chris Rea :) Ülj be az autódba, irány az országút, kora hajnal vagy késő este, tedd be ezt a számot, és nem fogod megállni, hogy ne tedd repeat állásba a CD-lejátszót.

Kállóy Molnár Péter : Úton


lippije
2010.jan.20, 16:16
2 hozzászólás
Beszólok
Arcok régről
Valahogy nem éreztem szükségességét, hogy jogsim legyen. Jól elvoltam én a tömegközlekedéssel meg a taxival. 24 éves voltam, és a melóhoz nagyon kellett volna. Egye fene, beiratkoztam. 2001 őszét írjuk éppen, Debrecenben.
 
Az elméleti oktatás könnyen lement, f?leg, hogy egy kedves kolleginával közösen kezdtük, volt ismerős. Vizsga els?re, jöhetett a vezetés. Lajos, az iskola vezetője szólt, hogy ha nem jelent gondot, egy hölgy lesz az oktatóm. Miért is ne?

Kora reggel, meló előtt találkoztunk először. Eljött értem a lakáshoz. Én már idő előtt lent vártam, tudtam, hogy egy fehér Suzukit kell figyeljek. Megérkezett az autó, és egy végtelenül törékeny, kedves mosolyú nő ült benne. Bemutatkoztunk, beültem mellé, elindultunk a temető felé (igen, az az egyik legnyugodtabb környék Debrecenben :D). A kocsiban üvöltött a Uniqe új albuma. Egyből szimpatikus volt :)
 
A temető előtt cseréltünk. Semmi rutinpálya, semmi ismerkedés, beültem a vezetőülésbe, és én mentem körbe. Megálltunk. Közölte, hogy nem hiszi el, hogy még sosem vezettem, és azonnal kivitt a forgalomba. A rutinpályán csak a vizsga előtti napon voltam, hogy legalább tudjam, merre van.
 
Rengeteget beszélgettünk. Akkor egyedülálló anyuka volt, egy kislánnyal, de épp az oktatásom alatt találkozott a mostani párjával (oktató hol fusson össze a pasival : igen, egy balesetben :D). Közös téma volt bőven, és mondhatom, jó barátok lettünk. A sikeres vizsga után is tartottuk a kapcsolatot, segített bármikor kértem, hívhattuk egymást telefonon akár éjszaka is, össze is jártunk sokáig.
 
Aztán ugye eljöttem. Azt hittem 250 km nem a világ vége, hiszen az elköltözésem előtti időszakban többször be is bizonyítottam magamnak, hogy akár odavissza egy éjszaka alatt sem vészes.
 
Tévedtem. 250 km nagyon sok. Tudom, hogy főként az én hibám. Az én oktatóm az az egyik, aki hiányzik. Az egyik legfontosabb arc, régről.
 
 
  

lippije
2010.jan.15, 10:34
Még csönd
Beszólok
Telekocsi 2.0
Persze azért vannak olyanok most is, akiknek már agyára ment a baloldalellenesség.....
 
A központban megálltunk, beugrottam az egyik boltba reggeliért, majd átsétáltam az emberek között, akik buszra vártak.
 
Igen, most is volt egy nagyonmagyar. Azt fejtegette ordibálva, hogy a buszosok mind mocskos komcsi zsidók, és ezt az egészet tulajdonképpen Gyurcsány irányítja, mert neki érdeke, hogy káoszban legyen az ország, de majd milyen jó lesz tavasz után, mert majd Viktorék rendbe tesznek mindent.
 
Nem sok kellett hozzá, hogy az amúgy is feszült tömeg ne üsse agyon a faszit. Többen rászóltak, hogy a saját biztonsága érdekében fejezze be. Félek az ilyen emberekt?l.
 
Attól a csalódottságtól viszont mégjobban, amint jöv? ilyenkor fognak ugyanezek az emberek érezni ....
 

lippije
2010.jan.14, 11:34
6 hozzászólás
Beszólok
Telekocsi
Új év, új remények, és természetesen sztrájk. Most éppen a pulykapénz miatt dögl?dik a f?város. Err?l inkább most nem is, de van más.
 
Ugye a sztrájk kezdete óta minden nap kiviszem Marlent a suliba reggel. Visszafelé meg se próbálom az Árpád hidat, inkább körbe szoktam jönni a Megyeri híd felé, aztán a "kertek alatt" Káposztásmegyeren át be ÚPéKáPé felé. Ezen a vonalon ugye a 14-es villamos a f? közlekedési lehet?ség, az viszont nem jár. A buszmegállók folyamatosan tele vannak, pedig busz se nagyon jár arra.
 
Tegnap reggel úgy gondoltam, jófej leszek. Megálltam az els? buszvárónál, kiszóltam, hogy a központ felé 3 embert el tudok vinni. Néma döbbenet (biztosan nagyon rémiszt? lehettem), de aztán csak leesett egy párnak, hogy ?k bizony így valószín?leg beérnek a dolgukra reggel, és annyira nem is nézek ki perverz haramiának, aki a káposztási lápban majd jól darabokra szabdalja ?ket, úgy, hogy még Bones és Booth is megizzadna, mire azonosítaná a csontjaikat. Szóval beültek, eldumáltunk, jó fejek és nagyon hálásak voltak.
 
Ma reggel újra arra, megint megálltam, most csak a srác volt ott, de volt vele még egy másik srác és annak a barátn?je. Ahogy odaértem, már jöttek is a kocsi felé nevetve. A lány még a BKV bérletét is felmutatta, és megkaptam a tiszteletbeli 14-es villamospótló jelzést. Elmondták, hogy rengeteg autót láttak, ami üresen (ergó csak a vezet?vel) gurult be a város felé, és senki nem állt meg.
 
Nem, nem azt mondom, hogy minden stoppost tessék felvenni. De most itt élünk egy nagyvárosban, amit pár száz ember pulykapénze miatt szenved, kínlódik, és nem tudja a rendes életét élni. Úgy gondolom, nem szakadtam bele, hogy elhoztam ma is három embert, akinek így egy kicsit könnyebb lett a napja. Ilyen apróságokon múlik.
 
Vagy csak túl szentimentális vagyok?
 
Ja igen, azt azért kiváncsian várom, Gaskó mennyire értékesnek és hatásosnak fogja találni a szolidaritási sztrájkját. Ja, és értem meg a sok emberért, aki nem tud közlekedni, mikor fognak szolidárni?
 

lippije
2010.jan.14, 11:09
2 hozzászólás
Beszólok

májnelíbe:
marlenka már együtt írjuk az időt

éstitöbbiek:
Ada Dr. Mohazöldszem
Agitator Népünk szava
Athina Kosztümös salesribanc blogcelebritás
Bi Böbi naplója
csibike I.B., a sárga tollcsomó
DJZoNe ExDJ exkolléga
Domestic Ha jót akarsz enni
Don Ricardo mindenkinek kurvannya
DTP újságíró fotós filmes Chilifan
énke Akibe beletört a kutyám farka
fergie Ismeretlenül ismerős
Filmkocka Mozi,tv,DVD ajánló
Funky16corners Rajongóknak kötelező!
Hajnal23 A kakaóscsigák istennõje
Harder Grafikus,webúristen,jó főnök
Jagus Jadviga párnája
Jemi Kicsit sokat agyal
kig Foreva rakenroll szingli wanabe
Laze Mert kolléga és mert jó fej
Léna (majdnem)földi, az igazi ebédpartner
Lissza Panta rhei
Lucia Settenkedve lopakodó
Madness Az igazi, aki néha rejtőzködik
Mefi Ahogy egy blognak mennie kell
MilGra Az igazi filozófus
nand blogol.hu atyaúristen
Nefi Advanced anyuka
Noir Kolléga a rózsaszín gombbal
nyanyanya Előbbutóbb csak kinövi :D
Nyuszitappancs Aki szõrös és nem szoros
Poggi A világ két mondatban
Pudingocska Néha 18-as karika :)
suexID Vannak okos gondolatai :)
Szakításblog Értékellek,mint embert
Thomas aki jól (meg)mondja
Tipicall itt csak a kommentelõk szexuálnak
Tóta W Az index fenegyereke osztja az észt
Trace Svarcekattce, a grafikuszenész
Wildgica Elegáncsos hercegnõ
Ziona Õsscenner grafikuszenész kollegina
Zsoc Faster harder scooter
állatságok (38 post)
utolsó post: Várakoz
antikarácsony (12 post)
utolsó post: Day4TheEnd
antiszoc (42 post)
utolsó post: Hétfő reggeli centrum
blogservice (19 post)
utolsó post: Három éves a Real Ego
csigabiga szösszenet (9 post)
utolsó post: má megin én
depresszió (24 post)
utolsó post: Volt egy álmom
design (2 post)
utolsó post: A király megint frissült
film (73 post)
utolsó post: Mindent bele,Charlie Filpó!
foci (18 post)
utolsó post: Majdnem BL
gasztro (3 post)
utolsó post: Megjött a tél
gondolkodom (941 post)
utolsó post: Választás előtt
hetimix (22 post)
utolsó post: dj lippije - Proglite
insomnia (12 post)
utolsó post: Takarittttóóónőőőő
linkelek (10 post)
utolsó post: Natural Born Killers
nyálas (5 post)
utolsó post: (nem)csakúgy
ökörség (185 post)
utolsó post: Gazdasági válság :)
politika (67 post)
utolsó post: Választás előtt
programajánló (48 post)
utolsó post: Gran Torino
sport (62 post)
utolsó post: Cívisváros éééj!
TV (19 post)
utolsó post: Rex Hunt és a Halország
vendégpost (22 post)
utolsó post: Hajrá
video (150 post)
utolsó post: Avatar
zene (122 post)
utolsó post: Dob
1386 post, 6808 hozzászólás
teljes statisztika
Progessive Lite
(175:01 - 160MB)
Slumdog Millionaire
Legyen Ön is milliomos! Vágó István Indiában, a szegény srác a gettóból nyer egy rakat pénzt. Nyálas? Ha ezt gondolod, nem ismered Danny Boyle-t. Oscar gyanús, nem is kicsit!

Tölts FlashPlayert

Blog.wyw.hu - Blog linkek 
[postok rss feedje]
[commentek rss feedje]