Na szóval :) Valamikor az év elején írtam arról, amikor kiderültek a Kylie koncertre a jegyárak, hogy bármennyire is szeretem az auszi kiscsajt, és a zenéjét, van egy határ, ami fölött nem adok ki pénzt koncertjegyre. Sajna ez a buli is beleesett ebbe a kategóriába.
Egészen tegnap délutánig :) Egy hirtelen jött kollegális felajánlás után gyakorlatilag féláron tudtam szerezni két jegyet a bulira. Ott voltunk!
Kylie gyakorlatilag 20 éve van a pályán. A Locomotionra szerintem a korosztályomból mindenki emlékszik. Volt egy rakat igazi jó discofunk nótája (köztük a legnagyobb kedvencem, a Step back in time), aztán kicsit beszürkült, és talán el is tünt. Az ezredforduló környékén aztán megint erőre kapott, jöttek az új dalok, kicsit új stílus, és Minogue kisasszony ismét a csúcsra került. Ott is van ma is, pedig volt egy közel 2 éves kihagyása, ami alatt megküzdött egy rákkal.
Pontosan 15 évvel az első budapesti fellépése után ismét itt járt, és egy zseniális konceret adott az Arénában. Az egész egy hatalmas, futurisztikus musical volt, sok-sok apró történettel, szinházzal, élő videoklippel, és olyan látványvilággal, amit at live én még nem láttam soha. Több, mint 2 órás volt a koncert, két részből állt, közte jó 20 perc szünet. Kylie többször átöltözött, a kedvencem (ugyan miért is ... :D) az "amerikai rész" volt, ahol cheerleader cucban, amerikai focisták között adott elő pár számot. Maga a színpad egy hatalmas videovetítő völt, ahol a háttér és a padló is összhangban világított, játszott mindenféle formákat. Nehéz így leírni :)
Persze volt magyarul köszöntés, kis beszélgetés a közönséggel, zenekar (ami ugyan nem sok helyen játszott, de ahol szólt, ott nagyon szólt :D), Step back in time zenekar nélkül, csak a vokállal énekelve, pár dal erősen átszerelve (a Slow rockváltozata ütött, de nem kicsit, a Kids Robbie nélkül is nagyon rendben van), irgalmatlanul durva koreográfiák (az ugráló samurájtól a hatalmas fém koponyáig minden). A záró rész egy profi revűvé vált, mintha csak Párizs leghíresebb mulatói keltek volna életre. Kylie alaposan kimerült a koncert végére, látszott az arcán, hogy nagyon fáradt, de becsülettel végignyomta, az utolsó másodpercig.
Élmény volt. Kár, hogy néhány kedves koncertnéző honfitársunk fura viselkedése időnként beárnyékolta a bulit. Mindenesetre ott van a TOP3 koncertélményem között. Már csak egy Madonna hiányzik :)
Az ausztrál zsebbombázó itt járt. Láttam. Jó volt :)
Neved:
E-mail:
Az e-mail cím megadása kötelető, nem jelenik meg sehol!
Weboldal:
Emlékezz rám :
Köszönöm, ha hozzászólsz. Nem moderálok senkit és semmit, csak a nagyon trágár beszólásokat. Új funkció épült be, a commentedet a beírásától számított egy órán belül módosíthatod.



Beszólok