2010. július 30, péntek
Judit héber eredetű; jelentése: Judeából származó nő. Péter héber-görög-latin eredetű; jelentése: kőszikla. Xénia görög eredetű; jelentése: vendég.
fontosabb események :
1868-ban halt meg Tompa Mihály| 1846-ban született Paál László festő

Made in Hungária
 
A fiú az utcáról rock and roll sztár lesz .... na nem kicsi Johnny, aki a mocsokban rohad rég. Ez a srác innen való közülünk, nem is messze, Angyalföldről.
 
Fenyő Mikit lehet szeretni, lehet utálni, de azt mindenképpen el kell ismerni, hogy amit tett, azt talán kevesen merték volna meglépni akkor, amikor elindult, a 60-as évek végén. Behozott ide valami olyan zenét, amit addig nem túlzottan lehetett hallani itthon - megjött Amerika hangja, és elszabadult a parkba` :)
 
Made in Hungária. Egy musical, ami (persze szépen kiszinezve) bemutatja az akkori időket, Fenyő Miki kezdeti lépéseit, ahogy a rákenról betört kis hazánkba. Láttam színházban is, és most itt van a film.
 
Kicsit "féltem", mielőtt nekivágtunk. Egyrészt a rendező eddigi próbálkozásai nem voltak valami fényesek, másrészt magyar musicalfilm még nem sok készült (ami meg készült, azt meg minek ....). Mellette szólt, hogy a téma nagyon hálás, ezeket a zenéket szerintem mindenki ismeri, Fenyőről is hallott, szóval....
 
... szóval ez egy baromi jó kis mozi lett. Tele fiatal, nagyon tehetséges szinésszel, még Fenyő Iván is elfogadható benne, bár, ezzel a pasival én nem nagyon tudok megbékélni. Szabó Kimmel viszont fantasztikus. Már az első képkockákon el tudom hinni Neki, hogy egy igazi jampi, pedig csak kiszáll a gépből, és körbenéz a reptéren. Ebből a srácból még nagy szinész lesz, akárki meglássa :) Szente Vajk szintén ott van, a lányok pörgetik a szoknyát, megy a tánc, a pia, elviszes öngyújtó. Szemben meg a pártfunkcionárius. Scherer Péter ritka jól hozza a tenyérbemászó figurát. Kapunk egy kis ízelítőt az akkori korból is, éljen a három T korszaka!
 
Kis magyar Grease. Utalások az ááámerikai klasszikusra (pl. az autóverseny szerű üldözéses jelenet frenetikus), de mégis magyar, és szórakoztat, és kikapcsol. Táncos lábúaknak nem ajánlott, mert tuti nem tudják megállni, hogy fel ne ugorjanak a székből. Végre, végre, végre. Készülnek magyar KÖZÖNSÉGFILMEK. Ez kell. Trapézgatyát fel, pörögjön a pöttyös szoknya, a lakkcipő, gépolaj a hajba, és Amerika hangja elszabaul a parkba`!
 

lippije
2009.febr.16, 18:05
Még csönd
Beszólok


Neved:
E-mail:
Az e-mail cím megadása kötelető, nem jelenik meg sehol!
Weboldal:
Emlékezz rám :
Köszönöm, ha hozzászólsz. Nem moderálok senkit és semmit, csak a nagyon trágár beszólásokat. Új funkció épült be, a commentedet a beírásától számított egy órán belül módosíthatod.

májnelíbe:
marlenka már együtt írjuk az időt

éstitöbbiek:
Ada Dr. Mohazöldszem
Agitator Népünk szava
Athina Kosztümös salesribanc blogcelebritás
Bi Böbi naplója
csibike I.B., a sárga tollcsomó
DJZoNe ExDJ exkolléga
Domestic Ha jót akarsz enni
Don Ricardo mindenkinek kurvannya
DTP újságíró fotós filmes Chilifan
énke Akibe beletört a kutyám farka
fergie Ismeretlenül ismerős
Filmkocka Mozi,tv,DVD ajánló
Funky16corners Rajongóknak kötelező!
Hajnal23 A kakaóscsigák istennõje
Harder Grafikus,webúristen,jó főnök
Jagus Jadviga párnája
Jemi Kicsit sokat agyal
kig Foreva rakenroll szingli wanabe
Laze Mert kolléga és mert jó fej
Léna (majdnem)földi, az igazi ebédpartner
Lissza Panta rhei
Lucia Settenkedve lopakodó
Madness Az igazi, aki néha rejtőzködik
Mefi Ahogy egy blognak mennie kell
MilGra Az igazi filozófus
nand blogol.hu atyaúristen
Nefi Advanced anyuka
Noir Kolléga a rózsaszín gombbal
nyanyanya Előbbutóbb csak kinövi :D
Nyuszitappancs Aki szõrös és nem szoros
Poggi A világ két mondatban
Pudingocska Néha 18-as karika :)
suexID Vannak okos gondolatai :)
Szakításblog Értékellek,mint embert
Thomas aki jól (meg)mondja
Tipicall itt csak a kommentelõk szexuálnak
Tóta W Az index fenegyereke osztja az észt
Trace Svarcekattce, a grafikuszenész
Wildgica Elegáncsos hercegnõ
Ziona Õsscenner grafikuszenész kollegina
Zsoc Faster harder scooter
állatságok (38 post)
utolsó post: Várakoz
antikarácsony (12 post)
utolsó post: Day4TheEnd
antiszoc (42 post)
utolsó post: Hétfő reggeli centrum
blogservice (19 post)
utolsó post: Három éves a Real Ego
csigabiga szösszenet (9 post)
utolsó post: má megin én
depresszió (24 post)
utolsó post: Volt egy álmom
design (2 post)
utolsó post: A király megint frissült
film (73 post)
utolsó post: Mindent bele,Charlie Filpó!
foci (18 post)
utolsó post: Majdnem BL
gasztro (3 post)
utolsó post: Megjött a tél
gondolkodom (941 post)
utolsó post: Választás előtt
hetimix (22 post)
utolsó post: dj lippije - Proglite
insomnia (12 post)
utolsó post: Takarittttóóónőőőő
linkelek (10 post)
utolsó post: Natural Born Killers
nyálas (5 post)
utolsó post: (nem)csakúgy
ökörség (185 post)
utolsó post: Gazdasági válság :)
politika (67 post)
utolsó post: Választás előtt
programajánló (48 post)
utolsó post: Gran Torino
sport (62 post)
utolsó post: Cívisváros éééj!
TV (19 post)
utolsó post: Rex Hunt és a Halország
vendégpost (22 post)
utolsó post: Hajrá
video (150 post)
utolsó post: Avatar
zene (122 post)
utolsó post: Dob
1386 post, 6805 hozzászólás
teljes statisztika
Progessive Lite
(175:01 - 160MB)
Slumdog Millionaire
Legyen Ön is milliomos! Vágó István Indiában, a szegény srác a gettóból nyer egy rakat pénzt. Nyálas? Ha ezt gondolod, nem ismered Danny Boyle-t. Oscar gyanús, nem is kicsit!

Tölts FlashPlayert

Blog.wyw.hu - Blog linkek 
[postok rss feedje]
[commentek rss feedje]