Kisgyermekként nem rajongtam túlságosan a fociért, talán azért, mert nem ment nekem ez a játék, nem volt örömöm benne. Kijártam apámmal Gyöngyös-meccsekre, de nem ragadott teljesen magával a hangulat. Középiskolában már jobban, és valamiért - máig sem tudom miért - a Debrecent szúrtam ki magamnak, és nekik drukkoltam, annak ellenére, hogy a hugom elvetemült Fradi szurkoló volt, apám meg Honvédos.
Aztán egyetemre kerültem Debrecenbe. Beegee barátommal mentem ki az első Loki meccsemre, ami rögtön egy Fradi elleni rangadó volt. Annyira magával ragadt a hangulat, hogy észre sem vettem, és már ordibáltam, hogy Hajrá Loki, meg Cívisváros, meg buzivince meg lófejű Lipcsei. Nem is volt kérdés, innentől kezdve ott a helyem a meccseken.
Megismertem jópár arcot a szurkolók közül, és ott lehettem minden jelentősebb sikernél. Mégis, "bevándolónak", vendégdrukkernek éreztem, és érzem magam a mai napig - holott mindenem a Loki.
Hova is akarok kilukadni? Nekem fantasztikus érzés ez a győzelem, a BL főtábla. El sem tudom képzelni viszont azt, hogy mit érezhet egy olyan drukker, aki kisgyermek kora óta ott van minden meccsen, aki pénzt, időt, energiát nem sajnál arra, hogy idegenbe is elkísérje a csapatot. Olyanok, akik már akkor is Loki meccsre jártak, amikor én még csak kósza gondolat voltam. A Red Veterans tagjai, Bács Zoli és Lófej, akikkel együtt lehettem ott Vácon, az első megnyert kupadöntőn. Pethe Tomi, aki évekig lógott a kerítéseken, háttal a meccsnek, és tüzelte a Bközepet. Ők most mit érezhetnek? Fel nem fogható - és tőlük el nem vehető. Megérdemeltétek srácok, én pedig köszönöm, hogy a részese lehettem ennek a futballcsodának.
Hajrá LOKI!
Neved:
E-mail:
Az e-mail cím megadása kötelető, nem jelenik meg sehol!
Weboldal:
Emlékezz rám :
Köszönöm, ha hozzászólsz. Nem moderálok senkit és semmit, csak a nagyon trágár beszólásokat. Új funkció épült be, a commentedet a beírásától számított egy órán belül módosíthatod.
Beszólok