2010. március 11, csütörtök
Aladár germán eredetű; jelentése: mindenben hatalmas; Bendegúz hun-magyar eredetű; jelentése: Attila hun uralkodó atyjának nevéből. Borsika magyar eredetű; jelentése: a virág maga. Konstantina latin eredetű; jelentése: szilárd, állhatatos, következetes. Szilárd a Konstantin magyarító lefordítása.
fontosabb események :
1165-ben halt meg II. István| 1910-ben született Lékai László rk.pap, bíboros, érsek| 1848-ban ezen a napon fogalmazták meg először a 12 pontot

Arcok régről
Valahogy nem éreztem szükségességét, hogy jogsim legyen. Jól elvoltam én a tömegközlekedéssel meg a taxival. 24 éves voltam, és a melóhoz nagyon kellett volna. Egye fene, beiratkoztam. 2001 őszét írjuk éppen, Debrecenben.
 
Az elméleti oktatás könnyen lement, f?leg, hogy egy kedves kolleginával közösen kezdtük, volt ismerős. Vizsga els?re, jöhetett a vezetés. Lajos, az iskola vezetője szólt, hogy ha nem jelent gondot, egy hölgy lesz az oktatóm. Miért is ne?

Kora reggel, meló előtt találkoztunk először. Eljött értem a lakáshoz. Én már idő előtt lent vártam, tudtam, hogy egy fehér Suzukit kell figyeljek. Megérkezett az autó, és egy végtelenül törékeny, kedves mosolyú nő ült benne. Bemutatkoztunk, beültem mellé, elindultunk a temető felé (igen, az az egyik legnyugodtabb környék Debrecenben :D). A kocsiban üvöltött a Uniqe új albuma. Egyből szimpatikus volt :)
 
A temető előtt cseréltünk. Semmi rutinpálya, semmi ismerkedés, beültem a vezetőülésbe, és én mentem körbe. Megálltunk. Közölte, hogy nem hiszi el, hogy még sosem vezettem, és azonnal kivitt a forgalomba. A rutinpályán csak a vizsga előtti napon voltam, hogy legalább tudjam, merre van.
 
Rengeteget beszélgettünk. Akkor egyedülálló anyuka volt, egy kislánnyal, de épp az oktatásom alatt találkozott a mostani párjával (oktató hol fusson össze a pasival : igen, egy balesetben :D). Közös téma volt bőven, és mondhatom, jó barátok lettünk. A sikeres vizsga után is tartottuk a kapcsolatot, segített bármikor kértem, hívhattuk egymást telefonon akár éjszaka is, össze is jártunk sokáig.
 
Aztán ugye eljöttem. Azt hittem 250 km nem a világ vége, hiszen az elköltözésem előtti időszakban többször be is bizonyítottam magamnak, hogy akár odavissza egy éjszaka alatt sem vészes.
 
Tévedtem. 250 km nagyon sok. Tudom, hogy főként az én hibám. Az én oktatóm az az egyik, aki hiányzik. Az egyik legfontosabb arc, régről.
 
 
  

lippije
2010.jan.15, 10:34
Még csönd
Beszólok


Neved:
E-mail:
Az e-mail cím megadása kötelető, nem jelenik meg sehol!
Weboldal:
Emlékezz rám :
Köszönöm, ha hozzászólsz. Nem moderálok senkit és semmit, csak a nagyon trágár beszólásokat. Új funkció épült be, a commentedet a beírásától számított egy órán belül módosíthatod.

májnelíbe:
marlenka már együtt írjuk az időt

éstitöbbiek:
Ada Dr. Mohazöldszem
Agitator Népünk szava
Athina Kosztümös salesribanc blogcelebritás
Bi Böbi naplója
csibike I.B., a sárga tollcsomó
DJZoNe ExDJ exkolléga
Domestic Ha jót akarsz enni
Don Ricardo mindenkinek kurvannya
DTP újságíró fotós filmes Chilifan
énke Akibe beletört a kutyám farka
fergie Ismeretlenül ismerős
Filmkocka Mozi,tv,DVD ajánló
Funky16corners Rajongóknak kötelező!
Hajnal23 A kakaóscsigák istennõje
Harder Grafikus,webúristen,jó főnök
Jagus Jadviga párnája
Jemi Kicsit sokat agyal
kig Foreva rakenroll szingli wanabe
Laze Mert kolléga és mert jó fej
Léna (majdnem)földi, az igazi ebédpartner
Lissza Panta rhei
Lucia Settenkedve lopakodó
Madness Az igazi, aki néha rejtőzködik
Mefi Ahogy egy blognak mennie kell
MilGra Az igazi filozófus
nand blogol.hu atyaúristen
Nefi Advanced anyuka
Noir Kolléga a rózsaszín gombbal
nyanyanya Előbbutóbb csak kinövi :D
Nyuszitappancs Aki szõrös és nem szoros
Poggi A világ két mondatban
Pudingocska Néha 18-as karika :)
suexID Vannak okos gondolatai :)
Szakításblog Értékellek,mint embert
Thomas aki jól (meg)mondja
Tipicall itt csak a kommentelõk szexuálnak
Tóta W Az index fenegyereke osztja az észt
Trace Svarcekattce, a grafikuszenész
Wildgica Elegáncsos hercegnõ
Ziona Õsscenner grafikuszenész kollegina
Zsoc Faster harder scooter
állatságok (38 post)
utolsó post: Várakoz
antikarácsony (12 post)
utolsó post: Day4TheEnd
antiszoc (42 post)
utolsó post: Hétfő reggeli centrum
blogservice (19 post)
utolsó post: Három éves a Real Ego
csigabiga szösszenet (9 post)
utolsó post: má megin én
depresszió (24 post)
utolsó post: Volt egy álmom
design (2 post)
utolsó post: A király megint frissült
film (73 post)
utolsó post: Mindent bele,Charlie Filpó!
foci (18 post)
utolsó post: Majdnem BL
gasztro (3 post)
utolsó post: Megjött a tél
gondolkodom (939 post)
utolsó post: Autóbuzi
hetimix (22 post)
utolsó post: dj lippije - Proglite
insomnia (12 post)
utolsó post: Takarittttóóónőőőő
linkelek (10 post)
utolsó post: Natural Born Killers
nyálas (5 post)
utolsó post: (nem)csakúgy
ökörség (185 post)
utolsó post: Gazdasági válság :)
politika (66 post)
utolsó post: Mikulás a kordonok mögött
programajánló (48 post)
utolsó post: Gran Torino
sport (62 post)
utolsó post: Cívisváros éééj!
TV (19 post)
utolsó post: Rex Hunt és a Halország
vendégpost (22 post)
utolsó post: Hajrá
video (150 post)
utolsó post: Avatar
zene (122 post)
utolsó post: Dob
1382 post, 6790 hozzászólás
teljes statisztika
Progessive Lite
(175:01 - 160MB)
Slumdog Millionaire
Legyen Ön is milliomos! Vágó István Indiában, a szegény srác a gettóból nyer egy rakat pénzt. Nyálas? Ha ezt gondolod, nem ismered Danny Boyle-t. Oscar gyanús, nem is kicsit!

Tölts FlashPlayert

Blog.wyw.hu - Blog linkek 
[postok rss feedje]
[commentek rss feedje]