Amikor tegnap felhívott, hogy lesz mára egy meglepije, fogalmam sem volt, mit talált már ki megint. Délután színházba mentünk, sikerült jegyet szereznem a Rudolf második szereposztására is, kiváncsi voltam, milyen Dolhai a címszerepben. Reggel rácsörögtem, hogy mikor-hol találkozzunk, és akkor mondta, hosszú napra számítsak, mert Ő meg az esti előadásra kapott jegyet, szóval megnézzük az eredeti felálással is a darabot. Igen, Ő már csak ilyen idióta. Tökéletes páros lennénk:)
Az előadások között elmentünk kajálni, gyors ebsétáltatás, újra Rudolf, aztán agy levegőztetése. Először (és valszeg utóljára) vittem ki a visegrádi titkos helyemre. Megmutattam Neki a keresztet. Ott álltunk a borzalmasan giccses valami előtt, és éreztem, vár valamire. Ránéztem, de nem mondtam semmit. Megfogtam a kezét, visszakisértem a kocsihoz, hazavittem, szavak nélkül köszöntünk el egymástól, de abban a csókban benne volt minden. Minden, amit átéltünk együtt.
Most úgy érzem, megint elcsesztem. Fáradt vagyok, fáj a hátam a sok üléstől. Nézem a halaim, látszólagos boldogságban úszkálnak az akváriumban, kergetik egymást, játszanak, esznek, van, amelyik már pihen a kavicsokon. A xifó kislány mintha máris hasas lenne, úgy látszik, egymásra találtak a fiúval. Szép pár.
A halak állítólag igen csökkent értelmi képességgel vannak megáldva. Azt sem fogják fel, hogy fogságban élnek, és csak egy kicsiny mikrokozmoszban élnek, négy üvegfal között.
Én látom a saját falaim, és sajnos föl is fogom, hogy fogságban tartnak. Bazi nagy kövek kellenének, hogy össze tudjam törni. Lehet, inkább szeretnék hal lenni.
Ugye etetsz és vigyázol majd rám az akváriumodban?
Neved:
E-mail:
Az e-mail cím megadása kötelető, nem jelenik meg sehol!
Weboldal:
Emlékezz rám :
Köszönöm, ha hozzászólsz. Nem moderálok senkit és semmit, csak a nagyon trágár beszólásokat. Új funkció épült be, a commentedet a beírásától számított egy órán belül módosíthatod.
Beszólok