2010. március 11, csütörtök
Aladár germán eredetű; jelentése: mindenben hatalmas; Bendegúz hun-magyar eredetű; jelentése: Attila hun uralkodó atyjának nevéből. Borsika magyar eredetű; jelentése: a virág maga. Konstantina latin eredetű; jelentése: szilárd, állhatatos, következetes. Szilárd a Konstantin magyarító lefordítása.
fontosabb események :
1165-ben halt meg II. István| 1910-ben született Lékai László rk.pap, bíboros, érsek| 1848-ban ezen a napon fogalmazták meg először a 12 pontot

Várakoz
Az ősz nemcsak Marlen életében jelenti a változást, az új évet, Pöttynek is megrázkódtatásokkal jár. Ugye a nyáron napközben is van Vele valaki, de most megint jönnek a délelőtti nagy alvások, amíg valamelyik gazdi haza nem ér.
 
A feltétlen bizalom mintaképe. Aki mindig vár, és bízik benne, hogy hamarosan hazaérünk, és nem hagyjuk egyedül. Reggelente, amikor elindulok munkába látom  (van egy vékony kis füstüveg rész az ajtón, ahol az alakokat fel lehet ismerni) ahogy bekucorodik az ajtó elé, és ott vár, türelmesen. Alszik biztosan sokat, gondolom néha eszeget egy kis szárazat, de bármikor is érjek haza, farokcsóva és ugatás köszönt. Lassan 5 éve.
 

lippije
2009.szept.09, 14:57
1 hozzászólás
Beszólok
fuck
Pöttyös diagnózisa : babesiosis.
 
Kéretik nagyon drukkolni....
 

lippije
2009.márc.18, 13:26
6 hozzászólás
Beszólok
Szól a rádióóó
Az én kutyám a televíziót imádja. Néha olyan szintem el tud rajta bambulni, hogy komolyan csak azt várom, hogy odafordul hozzám, és megkérdezi, hogy szerintem is béna volt e az előző jelenet. Nem csak a természetfilmeket szereti, egy jó krimi is leköti.
 
A rádió nem annyira érdekli. Sőt, kifejezetten leszarja. Ma reggelre pl. szó szerint is. Nem annyira értem, miért lehetett számára izgalmas "felülni" a földön lévő rádióra, és oda tenni egy kis "szeretetcsomagot", de hát lelke rajta.
 
Kora reggel rádióról kutyaszart takarítani felettébb mókás dolog.
 

lippije
2009.márc.09, 11:28
Még csönd
Beszólok
Születésnapos
Most nem lesz ömlengés, meg szentimentalizmus. Egyszerűen csak köszöntés. A véreb 4 éves lett a hét végén. Megint volt torta, sok játék, nagy séták a víztározó környékén. Heppi börszdéj Pötty!
 
 
 
 
 
 
 
Ja igen, fotóztam a víztározó környékén is, akit érdekel, katt ide :)
 

lippije
2008.okt.19, 19:19
5 hozzászólás
Beszólok
Kutyavilág
 
A kutyám vasszűz. Vagy csak simán leszbikus. Esetleg frigid. Bár, lehet, hogy csak jól neveltem? Mindenesetre a pasik hidegen hagyják, sőt, inkább csak idegesítik. Viszont néhány szukától tűzbe jön. Igaz, általában csak akkor, ha legalább kétszer-háromszor nagyobb, mint Ő, és elfér alattuk. Hiába no, imádom :)
 
Tényleg, lehet egy kutya leszbikus? Mert akkor veszek Neki szivárványos nyakörvet :)
 

lippije
2008.szept.25, 11:13
7 hozzászólás
Beszólok
Eddie
Rövid ideig tartó munkanélküliségem ideje alatt megpróbáltuk beszoktatni kis családunk új lakóját a Síp utcai életre. Itt még nem is számoltam be arról, hogy egy új állat került be a Noé bárkájára. (off : jó tudni, hogy ér még valamit a szakmai tudásom. Vagy csak jó a CV-m. Esetleg jól el tudom adni magam. Vagy bármi. Mindenesetre villámgyorsan találtam magamnak új, jó helyet :D)
 
Aki olvas régebbről, tudja, hogy volt egy macsekom, Nyivák. Lassan 1 éve lesz, hogy elveszítettem, és nem is nagyon gondoltam arra, hogy valaha egy másik kis szőrös a helyébe lép. Egészen 3 héttel ezelőttig. Egy nyíregyházi ballagáson "szembejött" Ő. Aki Borisz. Vagyis nem is. Most már Eddie. Merthogy ez lett a neve.
 
 
Kicsi, vörös, és kandúr. Igazi kemény srác. Hihetetlenül hamar megszokta a lakást, gyakorlatilag egyszer betettük a macskaklotyóra, azóta odajár (vagyis szóval szobatiszta).
 
 
Jelen korában még sokat alszik. Sajnos ezt főleg nappal teszi, ergó éjszaka vagy közöttünk kolbászol az ágyon, vagy az aludni próbáló Pöttyöst cseszegeti. Ha meg elalszik mégis, akkor irgalmatlan hangon dorombolni kezd, vagy szörcsög, merthogy náthás. A velem élő macskáknál ez már alap, Nyivák is asztmatikus problémákkal küzdött.
 
 
Szokott tisztálkodni is. Valamint kötekedni. Mindennel, és mindenkivel. Igazi macs. Tegnap már arra is rájött, hogyan tud feljönni ide a galériára, ezentúl már az én gépem sincs biztonságban :) Marlen is megtanulta már, laptopot felhajtva nem hagyunk itthon, mert Eddie jön, és elkezd netezni.
 
 
Eddie most még csak ekkora. Lesz még nagyobb is :) Én minden hülyesége ellenére imádom, és remélem, jó sokáig velünk lesz majd.
 
Ja, és hogy Pöttyös se sértődjön be, a végére egy kép Róla is. Így tud nekünk örülni...
 
 
Állati egy post lett, nem?
 

lippije
2008.júl.02, 23:32
7 hozzászólás
Beszólok
Mese, mese, mátka
Rájöttem, a kutyám egy igazi mese és rajzfilmfigura, mert :
 
- legalább annyit alszik, mint Csipkerózsika,
- fehér a szőre, mint a hó, like Hofehérke,
- villámgyorsan kiszedi a rizst a földre, a több alkotóelem közül a száraz tápjából, akárcsak Hamupipőke,
- legalább akkorát tud büfögni, mint Shrek,
- tud úgy nézni, ha kaja kell, mint a macska a Shrekben,
- ha felhúzom, morog, mint Cartman a Southparkban,
- legalább annyira idióta tud lenni, mint Sid a Jégkorszakból,
- alapból lustább, mint Bobek, aki sosem akar reggeli tornázni,
- szereti a mézet, mint Micimackó
 
Szóval, azt hiszem, felhívom a Disney-t és a Pixar-t, és milliomos leszek a kutyámból.
 

lippije
2008.jan.30, 13:17
2 hozzászólás
Beszólok
Reggel ebszemmel
Szeretem a reggeli sétákat az ebbel. Felkelek, megmosdom, felöltözöm, intek Pöttynek, és nekivágunk a belvárosnak. Szeretem figyelni az emberek félig még alvó, zombi arcát, pacsizom pár kutyás ismerőssel, élvezettel szagolom a pékségekből kiáradó friss sütemények illatát, hallgatom, ahogy ébredezik a város, és megkezd egy új, átlagos napot. A véreb vidáman rohangál körülöttem, odamegy mindenkihez, és mindenkinek egyformán örül, és az emberek kedvesen mosolyognak rá, mert annyira kis idióta, és talán szerez a komor téli reggelben nekik egy pár másodperc jókedvet.
Igen, a kutyasétáltatás misszió. Már csak ezért is megéri minden reggel nekilendülni.
 
Mindezzel az a probléma, hogy az egész csak fikció. Reggelente 5-10 perc könyörgésre van szükség, hogy Pöttyös, az ég áldjon meg, gyere már ki az ágyból a párnák közül, majd leérünk az utcára, ahol az eb 1 és 3 perc közötti intervallumban elvégzi a dolgát, majd megáll tüntetőleg a lépcsőház ajtaja előtt, hogy na akkor most már mehetünk is vissza. Felérünk, mire kezet mosok, már újra húzza a lóbőrt kutyabőrt a párnák között. Hát, ilyen az én kutyám, hogy teljesítem én így a missziót? :)

lippije
2007.dec.12, 10:32
3 hozzászólás
Beszólok
Heppi börszdéj! :)
Három éve született, decemberben költözött hozzám. Azóta nem túl sok napot töltöttünk külön, és nem tudnám már elképzelni az életem Nélküle. Továbbra is idióta, semmit nem komolyodott, éppen ezért nem is hiszik el, hogy 3 éves.
 
Amikor elhoztam, ilyen volt, és járt velem munkába :
 
 
most pedig ilyesmi (este majd csinálunk friss képet, ma volt kozmetikába :D
 
 
Boldod Születésnapot Pötty! :D

lippije
2007.okt.18, 11:21
7 hozzászólás
Beszólok
Lehet e a kecskével?
Mai gyorshír (forrás: Hírszerző):
"Kecskével közösült egy 16 éves szikigyakori fiú. Erről tett bejelentést a Debreceni Rendőrkapitányságon egy férfi még június 22-én, aki a mobilján rögzítette az aktust. 

A rendőrök megvizsgálták a felvételt, de se bűncselekményt, se szabálysértést nem állapítottak meg. Ugyanis nem találtak arra utaló jelet, hogy az állat maradandó egészségkárosodást szenvedett, vagy elpusztult volna."
 
ad1 : hogy azt a megveszekedett jó hülye anyádat.... az ilyet (mármint amelyik kecskét dug) a farkánál fogva akasztanám fel. Mindet, aki állatokat bánt.
 
ad2 : azért azt a képet megnéztem volna, ahogy Kovács II László tizedes a kapitányságon nézi a videót, ahogy a srác dugja a kecskét és közben azon gondolkodnak az őrmesterrel, hogy :
- Pista, szerinted fáj ez a kecskének?
- Á, dehogy Lacikám, hát látod, még mekeg is közben, biztosan jó neki!
- Jólvan Pistám, akkor ne büntessük meg a gyereket!
 
ad3 : már Hofi is megmondta : "lehet e a kecskével.... hát tudod, lehet, hogy az asszonynak nincsen szarva. Ez meg ilyen kapaszkodó típus. Azt mondják, kerékpárversenyző volt. De tudom, mire megy ki a játék. A lakásért van minden. Mert a kormány elenged egy gyerek után mennyi pénzt? Gondolj bele, a kecske meg ötöt kölkezik. Övé a főutca a templomig! Lehet e a kecskével .... én csak annyit üzennék a levélírónak : pajtás, ne csüggedj, a kecskét mindjárt el fogod felejteni.... ahogy megismerkedsz a tehénnel!"
 

lippije
2007.aug.03, 11:20
9 hozzászólás
Beszólok

májnelíbe:
marlenka már együtt írjuk az időt

éstitöbbiek:
Ada Dr. Mohazöldszem
Agitator Népünk szava
Athina Kosztümös salesribanc blogcelebritás
Bi Böbi naplója
csibike I.B., a sárga tollcsomó
DJZoNe ExDJ exkolléga
Domestic Ha jót akarsz enni
Don Ricardo mindenkinek kurvannya
DTP újságíró fotós filmes Chilifan
énke Akibe beletört a kutyám farka
fergie Ismeretlenül ismerős
Filmkocka Mozi,tv,DVD ajánló
Funky16corners Rajongóknak kötelező!
Hajnal23 A kakaóscsigák istennõje
Harder Grafikus,webúristen,jó főnök
Jagus Jadviga párnája
Jemi Kicsit sokat agyal
kig Foreva rakenroll szingli wanabe
Laze Mert kolléga és mert jó fej
Léna (majdnem)földi, az igazi ebédpartner
Lissza Panta rhei
Lucia Settenkedve lopakodó
Madness Az igazi, aki néha rejtőzködik
Mefi Ahogy egy blognak mennie kell
MilGra Az igazi filozófus
nand blogol.hu atyaúristen
Nefi Advanced anyuka
Noir Kolléga a rózsaszín gombbal
nyanyanya Előbbutóbb csak kinövi :D
Nyuszitappancs Aki szõrös és nem szoros
Poggi A világ két mondatban
Pudingocska Néha 18-as karika :)
suexID Vannak okos gondolatai :)
Szakításblog Értékellek,mint embert
Thomas aki jól (meg)mondja
Tipicall itt csak a kommentelõk szexuálnak
Tóta W Az index fenegyereke osztja az észt
Trace Svarcekattce, a grafikuszenész
Wildgica Elegáncsos hercegnõ
Ziona Õsscenner grafikuszenész kollegina
Zsoc Faster harder scooter
állatságok (38 post)
utolsó post: Várakoz
antikarácsony (12 post)
utolsó post: Day4TheEnd
antiszoc (42 post)
utolsó post: Hétfő reggeli centrum
blogservice (19 post)
utolsó post: Három éves a Real Ego
csigabiga szösszenet (9 post)
utolsó post: má megin én
depresszió (24 post)
utolsó post: Volt egy álmom
design (2 post)
utolsó post: A király megint frissült
film (73 post)
utolsó post: Mindent bele,Charlie Filpó!
foci (18 post)
utolsó post: Majdnem BL
gasztro (3 post)
utolsó post: Megjött a tél
gondolkodom (939 post)
utolsó post: Autóbuzi
hetimix (22 post)
utolsó post: dj lippije - Proglite
insomnia (12 post)
utolsó post: Takarittttóóónőőőő
linkelek (10 post)
utolsó post: Natural Born Killers
nyálas (5 post)
utolsó post: (nem)csakúgy
ökörség (185 post)
utolsó post: Gazdasági válság :)
politika (66 post)
utolsó post: Mikulás a kordonok mögött
programajánló (48 post)
utolsó post: Gran Torino
sport (62 post)
utolsó post: Cívisváros éééj!
TV (19 post)
utolsó post: Rex Hunt és a Halország
vendégpost (22 post)
utolsó post: Hajrá
video (150 post)
utolsó post: Avatar
zene (122 post)
utolsó post: Dob
1382 post, 6790 hozzászólás
teljes statisztika
Progessive Lite
(175:01 - 160MB)
Slumdog Millionaire
Legyen Ön is milliomos! Vágó István Indiában, a szegény srác a gettóból nyer egy rakat pénzt. Nyálas? Ha ezt gondolod, nem ismered Danny Boyle-t. Oscar gyanús, nem is kicsit!

Tölts FlashPlayert

Blog.wyw.hu - Blog linkek 
[postok rss feedje]
[commentek rss feedje]