Takarittttóóónőőőő

Posted on 7 hozzászólásPosted in gondolkodom

Kedves Hallgatók, íme a mai előadásunk szemléltető alanyai. Adott egy 30 éves, többdiplomás középvezető értelmiségi, férfi (pasi, faszi, ürge, srác, a helyes válasz aláhúzandó!) aki miután levezetett (szigorúan munka után!) 500 km-t, hogy 2 órát ünnepelhesse kedvenc futballcsapatának harmadik bajnoki címét Debrecenben, visszaérve Budapestre éjfél után bevásárol a teszkóban, mert úgy érzi, ki kell már takarítani a wc-jét és a fürdőjét. Hazafelé csörög a telefonja, és itt lép be a képbe vizsgálatunk második alanya, vagyis egy 32 éves, diplomás kertészmérnök, jelenleg szingli nő, aki közli, hogy Ő pedig most lelket akar kiönteni. Hímnemű közli, mikorra ér haza, együtt pakolják ki a vásárolt termékeket, […]

Holnap péntek

Posted on 16 hozzászólásPosted in gondolkodom

Kvázi normális időben hazakerültem, fáradt voltam, beledőltem az ágyamba (ami jelenleg még mindig a padló a nappaliban), elaludtam. Álmodtam is. Reggel ébresztőórára keltem, frissnek éreztem magam, kipihentnek. Halál unalmas, nem?   Egy alvászavarosnak ez a megváltás. Az abszolút pozitív napkezdet.   Gasztro : tegnap beszélgettem egy ismerőssel, és előkerült a tócsni-lapcsánka-macok-halula kérdéskör. Nálatok hogy hívják eme nemes eledelt? Hogy eszitek, tejföllel, frissen-melegen, dermedten másnap? Van olyan dolog, amit Te vagy a családod másképpen hív, mint a nagy átlag?

Alvászavar

Posted on 1 CommentPosted in Egyéb

Beszélgetünk az irodában :   – Mostanában alig tudok aludni, kezdek Lippi sorsára jutni. – Egyszerű, ki kell verni, aztán rögtön alszol. Kivered, megiszol két sört és már alszol is. – Úgy nem jó, hogy először iszod a sört és aztán vered? – Nem, mert akkor bekómázol és úgy már nem fog menni.   Hiába no, az én kollégáim 😀

Walkin

Posted on 13 hozzászólásPosted in gondolkodom

Plagizálok by don ricardo. Folytassátok a történetet!   “Fél 5 körül egyszerűen rámjött a mehetnék. Bennem volt még az esti meccs, gondolatok tömkelege, felöltöztem, az ebet nem ébresztettem fel, elindultam. Fülemben kivételesen nem üvöltött a zene, Diana Krall hangja teljesen elvarázsolt.   Üresek voltak az utcák, szinte tapintható volt a magány. Befordultam egy kis utcába, egy fiatal pár jött velem szembe. Fogták egymás kezét, talán hazafelé siettek. Nem szóltak egymáshoz, csak gépiesen haladtak a járdán. A kereszteződésnél a lány elengedte a fiú kezét, és minden szó nélkül elindult be, a keresztutcába. A fiú nem nézett utána, csak sétált tovább felém.”   […]